1943. május 10. hétfő - 2019. május 10. péntek
"Délelött németórára soká jött be Manci néni és én arra a 20’ – re kiszöktem a W.C- be. Délután hallotuk, hogy elesett Tunisz. Elfoglalták az angolok és tegnap éjszaka Szegeden légiriadó volt. Nemhiába volt nekem olyan rossz érzésem amikor az a sok gép száguldott felettünk az éjszaka."
Fogságba esett német katonák észak-Afrikában:
fikció by Simon Zoltán
Mindenki a fejét forgatta még ő az előttük álldogáló kövérkés angol őrt nézte akinek az arcára rózsaszín barázdákat rajzoltak a legördülő izzadságcseppek. Valami hihetetlennek tűnő álomszerű néma lebegés ült a tájon ahol az egész delejes csendet a fogak között megroppanó homokszemek hangjai töltöttek ki. Ahol a pórusokba szoruló porszemek nem gyulladnak be és nem viszketnek tovább. Ahol a homoktól könnyes szemek már nem követik a város felett úszó füstfellegeket.
Otto Görtemaker Heidenheimből ott állt a sorban hajadonfőt nadrágszíj nélkül, kibontott zubbonyát meg-megcsípkedte a langyos afrikai szél. A körülményekhez képest jó erőben érezte magát Hans Wenningel ellentétben akit állandó hígfosás gyötört az állott víztől.
Nagy kő esett le a szívéről amikor alig egy órája, kezeit a magasba emelve hatodikként kilépett a konyhasátorból. A gyomrában lévő görcs ami lassan két éve gyötörte a testét egy csapásra felengedett. Túlélte. Nem mint ha egyszer is tűzharcban lett volna része de hát a háború akkor is háború. Ajkait alig mozgatva hálát adott a Mindenhatónak, hogy amióta csak eljött otthonról Isten nem engedte el a kezét. Majdnem egy teljes évig volt von Pollmer Oberst mellett személyi szolgálaton az öreg januári haláláig. De mivel a helyére vezényelt Wintermaier Obertsleutnant hozta a saját tiszti szolgáját kis híján a negyedik szakaszba vezényelték. De isten nem engedte el a kezét. A személyi szolgálatból adódó apróbb szívességek amit még Wilhelm Hahn Oberleutnantnak tett épp elégnek bizonyult arra, hogy ne küldjék ki az első vonalba..
Bár a konyhai szolgálat százszor kényelmetlenebb és nehezebb volt mint az Oberst melletti idők de mégis jobb volt a sátor alatt megrekedt hőségben mint odakint a pergő homokú rókalyukakban. Maga az a tény, hogy fogságba esett sem tűnt most olyan borzasztónak. Úgy érezte még most is fogja teremtője kezét.
Otto Görtemaker Heindheimből ott állt a sorban. Bizakodott.
