1943. július 17. szombat / Bogdán Magdolna
fikció by Simon Zoltán
Bogdán Magdolna igen csak elmaradt a napi teendőkkel. Még sok dolga volt. Először is a szék karfájáról visszatette Fehérváriné pipacs mintás pongyoláját a fürdőszoba fogasára aztán kimosta a kádat és elrendezte a szétszórt pipere holmikat majd visszatette a fenőszíjat a helyére. A nedves törölközőket a szennyes kosárba pakolta és az egészet a hálószoba ajtajánál hagyta. Majd később kiviszi. Bár már tegnap délután átvasalta az asszony piés blúzát és a hasított szoknyáját amit majd a Szalóky ügyvéd úr vacsorájára szándékszik felvenni, mi több a gazda csíkos öltönye is ott lógott már kikefélve a szolgafán a dohánymintás nyakkendővel együtt amit az asszonytól kapott tavaly Karácsonyra, de mégis úgy érezte megkésett a dolgaival.
Az egész a piacon kezdődött a tojásos Pákainénál akinek most olyan sápadt áruja volt, hogy kénytelen volt cekkerestől, kosarastól átnyomakodni az egész piacon az alsó standokhoz abban reménykedve, hogy talál még szép tojásokat. Aztán ott volt még a sánta Zámori is aki megint elhúzta az időt a felesleges legyeskedésével. Szó se róla, sokkal több húst hagyott a levescsonton mint másoknak de azért azt már illene tudnia, hogy ez bizony kevés lesz Bogdán Magda hajlandóságát elnyerni, legyen az bármi is! Becsukta az ablakokat és megigazította a sötétítőfüggöny hatalmas bojtjait mert az asszony igénytelen slendriánságnak tartotta ha azok nincsenek egymás mellett és alatt kicsinység. Felpolcolta a párnákat és hosszú szinte kéjes mozdulatokkal elsimogatta a bársonyos tapintású ágytakarókat. Szerette ezt az érintést, ezt a végtelen lágyságot amire már annyira vágyott ifjú leánykora óta. Elmosolyodott és a kis éjjeli asztalkához fordult. Elhessegette maga elől a sánta Zámori képét akinek apró bicebócasága lassacskán már fel sem tűnt neki. A kezében lévő tálcára pakolta a teáscsészéket a cukortartót mag a kanalakat. A hamutartóból az egyik kistányérba öntötte Fehérváriné félig szívott, rúzsfoltos szivarkáit és kiment az emeleti hálószobából. Az ajtón kilépve Bogdán Magdolna balra fordulva a lejárati lépcsőhöz sietett és a nagy becsben tartott lakkozott, fekete kínai tálcát kissé a válla fölé emelve - csak az egyensúly kedvéért - még volt ideje egy pillantást vetni a lépcső legalsó fokában megbotló kislányra.