1943. augusztus 28. szombat - 2019. augusztus 28. szerda
"Már régen nem írtam, pedig sok minden történt. Tegnap jöttem vissza az intézetbe a legelső voltam mivel Pőre miatt jöttem hamarabb. Mielött eljöttem volna este, Cucóval, Sánta E mamájával, Lajossal, S.E-vel és Pörével móziban voltunk a csimm-bummba. A szegény gazdagokat néztük meg. Hajnalban 4-kor ültünk vonatra Pörét és engem a mamám Sánta Erzsikét a papája kísérte el. ½ 8 – ra értünk Kecskemétre kicsomagoltunk és beíratkoztunk. 11 pengő internátusi díj kedvezményt kaptam. Ebéd elött Dici jött csókjainkal bórítottuk el egymást. Gyorsan leadta a hepienddel végződő ismeretséggét és leírta, h. hogy néz ki az a gyönyörű Lapsi, Gyönyörű szép kerek szemei, barna hul sima haj, fekete szemek. Harmadiknak Simi robogott be jegygyűrűvel a kezén. Majd leültünk. Regeteget nevettünk, mert Magyar Zsuzsát átakarta költöztetni Dici és vitte a matracot, hogy mars ki zsidó, hát akkor látjuk, h. a saját (pokrocát) matracát viszi. Az ötödikesekkel alszik Göde, Valkó, Kenesey, Pál, a többi közvetlenül az Eliz néni hálója mellett. Suttogva lehet beszélni a rossz negyedikeseket a Vígh Kati osztálya pedig felkerült a mi helyünkre. Mivel Eliz néni nem bírt velük és azt mondta Ili és Márta néni, h. fiatal energia kell hozzájuk. Este jött Magyar Zsuzsa és mondja, h. Edit nem jön vissza mert kikell fizetni a 2 mult hónapi ellátást. Erre keservesen sírva fakadtam, ekkor ezután előugrott Edit de azért csak jobban sírtam. Átmentünk vele Pörét megnézni aztán nagy nevetések között lefeküdtünk."
fikció by simon Zoltán
A férfi nagy gondot fordított arra, hogy ezen a napon minden tekintetben kifogástalanul nézzen ki tetőtől talpig. Hosszasan, aprólékos gonddal fényesítgette ki zubbonya gombjait, törölgette kardját és kefélte csizmáját. Nagyon remélte, hogy ez az eskütétel elégtételt fog számára szolgáltatni az elmúlt négy év minden keservére, vergődésére és küzdelmére, hogy a családi hagyományokat követve katonatiszt lehessen.
Most a tűző napon állva nem gondolt a háborúval - pedig már mindenki tudta kit hová vezényeltek – ifj. Giczhy Gusztáv szemével egy fehér szalagos kék kalap után kutatott a nemzetiszínű szalagokkal övezett díszpáholyban. Nem tudott nem a nőre gondolni. Szinte érezte a nyakán a hűvös kéz sokat ígérő simogatását, a kaposvári jogászbál forgatagában zubbonyához préselődő melleket. Nem tudott nem gondolni a sejtelmes igenekre.
A nő kis kék kalapja alól figyelte a soványságában is elegáns hadnagyot ahogy a sorban állt rezzenéstelenül. A férfi arcára árnyékot vetett a rohamsisak kiszélesedő pereme, pedig az asszony vágyott rá, hogy mielőtt elutazik még egyszer, utoljára megmártózhasson a férfi dióbarna szemeiben. Rakonczayné Baba nem érzett különösebb lelkiismeret furdalást, hogy szó nélkül magára hagyja az ujdonsült hadnyagyot, sokkal inkább élvezte a flörtölés minden apró kétértelműségét. Gondolatban újra megfürdött a kadét iránta érzett imádatában. Bizsergette a látvány ahogy a fiú újra és újra belevörösödik amint tánc közben forró tarkójára csúsztatja a tenyerét. Baba szinte biztos volt benne, hogy a kadét még ártatlan - a nők megérzik ezt - és jót mulatott magában annak ügyetlenkedésén amikor az fölsegítette rá nyári kabátkáját. Megkérdezte a fiút, hogy mindig ilyen bizonytalan-e és hátranyúlva saját válla fölött nyugtatólag megfogta az idegesen babráló újakat. Maga is meglepődött amikor hirtelen ötlettől vezérelve melleit a férfi mellének nyomta és boldogsággal töltötte el a felismerés, hogy még mindig izgatja ez a játék.
Jaj! Jöjjön már kedves Baba! Tudhatja, hogy invitünk van Kenderesre! Nemdebár? szólalt meg Dr. Rakonczay tanácsos kirángatva evvel feleségét édes gondolataiból és hitvese kezét kissé megemelve lesegítette őt a díszpáholy fenyődeszkákból ácsolt lépcsőin."
