1943. október 4. hétfő - 2019. október 4. péntek
fikció by Simon Zoltán
Otto és a vőlegény tekintete ha egy pillanatra is de találkozott a nyüzsgő tömeg felett. Rég nem látták egymást s ha rajtuk múlik nagy valószínűséggel nem is fogják, ha csak a kényszer ismét össze nem sodorja őket. Günther az ifjú férj most Párizsba viszi asszonyát három napra, ő maga meg már kora reggel repül vissza az öreggel Norvégiába. Matatott egy keveset a kezében szorongatott fényképezőgép zárján és ahogyan - nem is tudva, hogy valójában miben is reménykedve – újra átnézett a sokadalom felett, szikkasztó hiányérzet töltötte el, hogy már egyikük szemében sincs nyoma az egymás iránti odaadásnak az akadémiai véd és dacszövetségük kivagyiságának, a gimnáziumi évek mindent elnyelő bizakodásának vagy az érettségi utáni kanmurik hányaveti nemtörődömségének. Ebben a tekintetben már nem volt semmi ami a közös múltra emlékeztetett volna és az évek múltával az ő szemében sem parázslik már a Judith Hirsch utáni vágyakozás.
Pedig Jacob húgának törékenysége és bőrének márványos fehérsége mindkettőjükbe belefojtotta a lélegzetet amin Jacob barátjuk - hosszan ecsetelve húga tükör előtti ruhapróbáit és faksznijait - őszintén röhögött. De akkor is ott volt a lány illata és azok a hatalmas szemek, az alig leplezett pillantások a piros puplin blúz alá, hogy bele lehetett pusztulni. Ott volt az éjszakák mardosó tudatlansága és az ágyékig hasító vágy az apró mellek rezzenésére és az ismeretlen női combok puhaságára.
Mire maguk mögött hagyták az akadémia második évét Jacob már rég elment az Apja után Amerikába. Már nem volt mire hivatkozni a ha látni akarták a lányt de ők azért minden eltávozás alkalmával együtt csetlettek- botlottak Güntherrel az imádott lány körül. A rövid otthon töltött idő után a Berlin felé kattogó vonaton, cigarettájukat szívva végeláthatatlanul azon vitatkoztak vajon kinek jutott több figyelem.
Egy idő után már nem együtt utaztak haza Hemlinbe és ha visszamentek az akadémiára nem hozták szóba többet Judithot, mint ahogy nem beszéltek a hemlingi Hirsch és fia bútorüzlet üresen tátongó kirakatáról sem. Karácsonyra Judith Hirsch eltűnt a városból ahogy a két férfi szeméből is eltűnt a lobogás.
A népes tömeg ahogy ez már lenni szokott továbbra is tétován toporgott a templom előtt bár az ifjú pár már rég elhajtott a felbokrétázott Mercédesén. Otto von Tübke Hauptmann az örömapa szárnysegédje udvariasan bár de határozottan félretolta az előtte tétovázókat és egy újabb képet készített az öregről.
