1944. január 27. csütörtök - 2020. január 27. hétfő
fikció by Simon Zoltán
Ahogy a tükör előtt forgolódott, végig azon törte a fejét hol van a csapda, hogy mit takarhat a „tanulni akaró” kitétel ebben a hirdetésben? Miért is nem egy gyakorlott, képzett gépírónőt keres ez az ügyvédi iroda? A kétértelműségben mindig van valami sanda szándék aljas buktató. Vajon olyan kis butuska libát keres az ügyvéd úr akivel alkalmasint büntetlenül is lehetne hetyegni vagy már eleve igyekszik a felkínálni szándékozott nevetségesen alacsony bér összegét igazolhatóvá tenni? Fiskális logika! – 
szögezte le magában és lassan megpördült a tükör előtt. Bízott abban, hogy a gépírásban való jártasságát az ügy érdekében sikeresen tudja majd leplezni. Amióta a friss Újsággal együtt megszűnt az állása is és kénytelen kelletlen hazaköltözött a szülői házba nem talál a képesítéséhez megfelelő munkát. Anyuka is állandóan rágja a fülét, hogy keressen valami munkát mert az özvegyi járadékból nem tudnak ketten meglenni és lassan már az is kezd az agyára menni ahogy az anyja kétségbeesetten igyekszik partiképes libát faragni belőle. Azt, hogy betuszkolta a református leányegyletbe még csak, csak lenyelte de az a vég nélküli szégyentelen kommendálás – egy minden létező bajt áthidaló frigyre – Pőcze üvegessel már nagyon megalázónak érezte. A parttalan vitákat lezárandó inkább a Csécsinél vállalt kasszírnői állást ami végül is maga volt a katasztrófa. Bár a pesti szerkesztőségben sem folyt mindig szalonképes diskurzus de a kapatos vendégek ízléstelen trágárságait nem tudta elviseli. Sokáig bíbelődött az öltözködéssel. Három szoknyát is felpróbált, felsőt is többször váltott még végül a kétsoros puplin blúznál maradt ami diszkréten elfedte ugyan de sejtetni is engedte a blúz alatt feszülő melleit. Mielőtt kilépett az ajtón újra végignézett magán mert bár nem volt szándékában a vidéki naivát eljátszani de túl frivolnak sem szeretett volna tűnni új munkaadója szemében.
Megtapasztalta már a pikáns flörtökön túlmenő abúzusokat, hogy miként lihegnek a nyakába a szalajtott zsurnaliszták amint a válla fölött áthajolva olvassák el vajon szó szerint gépeli-e le az imént diktáltakat. Ismerte az éppen csak hozzáérő kezek idegesítő nyirkos tapintását az iratokkal teletömött folyosón a melléhez túlon túl közel araszoló kollegák visszafojtott zihálását. Ismerte a sunyi kis baleseteknek, botlásoknak álcázott trükköket csak, hogy egy picit belekapaszkodhassanak vagy a széke mögött elhaladók spontánnak tűnő érintéseit.
Most már itt állt az ajtó előtt. Csöngetett. Lesimította a szoknyáját, megigazgatta a kalapját és épp, hogy csak megnedvesítette az ajkát. Úgy érezte, hogy felkészült.
Az enyhén kopaszodó testes férfi jobb kezében füstölgő szivarkával félrelépett a nyitott ajtóból. Hajagos Emma orrát megcsapta az erős férfi kölni illata.
