1944. március 24. péntek - 2020. március 24. kedd
"Német dolgozat írás volt. Dühösek voltunk, h. 24 német óra elmarad, Manci néni betegsége miatt és akkor mikor feljön dolgozatot írat. Beethovenből írtunk emlékezet után. A házi füzetemből írtam ki az egész dolgozatot. Zongora óra után a kint lakókat hazaküldték, mert berepülési veszély volt. Ének órára Csiperke jött be, népdalokat énekeltünk, meg vegyesen ezt, azt. Vihar a levelet, Átalmennék a Tiszán meg ilyesmiket. Egyszercsak beront Varga Duci meg Ábry Klári mert valami kémet fedeztek fel ráuszították a rendőrt meg a katonai járőrt, de kisült hogy valami menekült. Mindenki az ablakba volt Csiszárostól. Délután a csendesnapi megnyitó volt. Barkó nagytiszteletű úr beszélt. Este már 7 h kor lefeküdtünk. Elíz néninél itt van a keresztlánya Jutka Borival hallgatóztunk Jutka nagyon nagy hangú volt és Elíz néni leintette és átmutatott,h. mi már alszunk és meghalljuk.
fikció by Simon Zoltán
Vitéz Vésseyné Emma visszaakasztotta a telefonkagylót a fali készülék villájára és a pult melletti nehéz függöny takarásából kilépett az asztalok közé. Mióta ide költöztek Pestről, minden pénteken itt ül le Tordai Bellával, hogy egy könnyed kis csevej mellett elcsipegessenek egy vaníliás kuglófot ebben a mélyzöld kárpittal bevont kellemes kávézóban, itt ahol még a feszült háborús helyzet ellenére is igazi, kemény habot kanalazgathatnak a kávé tetejéről. Az asztalukhoz tartva - mint egy véletlenül – az utcai kirakat felé került, hogy egy pillantást vethessen az ott ülő tömzsi férfi előtt heverő jegyzettömbre. Valószerűtlenül apró betűkkel ír - állapította meg, mintha „titkosírna” suttogta félig Bellácska füléhez hajolva ahogy leült az asztalhoz.
Igazság szerint akkor kezdett a sötét bőrű férfira figyelni, amikor az asztal alatt heverő durva, szürke vászonból készült hátizsákra esett a pillantása, ami oly visszatetszőn hatott a kis Royal zöld bársonnyal kárpitozott székei között. Nem beszélve ugye, az ormótlan sáros nagy bakancsról ami abszolúte nem illett az élére vasalt apró kockás pantallóhoz. Még el is siklott volna ezen disszonancia mellett, ha nem üti meg a fülét a férfi rossz magyarsággal leadott rendelése amikor még egy csésze teát kért a maradék briósához. Gyanús ez az idegen hang ezekben a zaklatott időkben. Most visszatekintve erre a pocsék akcentusra, megerősítette Vitéz Vésseyné Emmát abban a hitében, hogy helyesen cselekedett. Hosszasan, némi borzongással vegyes izgalommal figyelték hogyan rágja a férfi a ceruzája végét és miként babrálja azt a kis kék dobozkát az asztala lapján. Bellácska szerint biztosan rosszban sántikál ami abból is látszik, hogy milyen gyakran és sunyin tekinget ki az ablakon a Vasút utca felé és amint visszahajol az asztal fölé milyen gyorsan jegyzetel is. Egyébként is olyan idegenül hat a sötét bőre ebben a decens környezetben. Biztosan valami keleti. Talán mongol! -vélte Bellácska. Nem! A mongoloknak nincs ilyen nagy orruk! Az szinte biztos drágám! - koppintott mutatóujjával barátnője kézfejére. Mindketten úgy érezték összeállt a kép és gyanújuk beigazolódott. Egy spion ül a második asztalnál és nem is értették, hogy ez a kézenfekvő tény rajtuk kívül senkinek nem tűnik fel a helységben. Átnyúlva az asztal felett és megfogva Bellácska kezét Emma nyugalmat erőltetett magára.
Mircea Popescu általános iskolai tanító, néha-néha felpillantott hosszú leveléből. Őszintén sajnálkozott az elmaradt hivatalos eljegyzés miatt és elmélázva rótta vigasztalásnak szánt sorait Aknavásáron rekedt menyasszonyának, amikor a telefonon riasztott rendőrök betódultak a kis Royalba.
