1944. július 2. vasárnap - 2020. július 2. csütörtök
"Készülök a templomba amikor a műsort megszakítják, mérges voltam. Pöre bejött értem, de amikor az indulásra került volna a sor, éppen riadóztak. Mi az ablakból néztük a futkosást. Láttunk 2 x 5 drb repülőgépet és azt is amikor valami potyogott ki belőle. A robbanásokat is lehetett hallani ez mind Szolnok felett történt. Délfelé lefújták a riadót, Pöre és Rózsika néni hazamentek. Még mosogattunk amikor jön Cucó és levélpapírt kért tőlem, mert Tomi megy Nagybereznára és Lajosnak vinne levelet. Mondta Cucó, hogy menjek el hozzájuk délután. Álmos voltam és ½ 5 –ig aludtam, lassan felöltöztem és elmentem ¼ 6 h kor Cucóék. Az ablakban könyököltünk és Szöszivel trécseltünk és szórakoztunk a grimaszain. 6 h kor jött Sityu, ő is kikönyökölt és a lábakat bírálgattuk, h. kié csinos, kié nem. Végh Évike is odajött, Sityu meg is síratta szegénykét mert kinevette. Évike már az egész társaságot ismeri, Szilit Tudinak hívja, Gyuszit Lacinak, engem Évámnak, Lukács Évát Csollák Magdának. 7 h felé elmentünk az állomásra apukát megnézni, h. mikor jön haza. Találkoztunk az utcán Simon nénivel és ő mondta, h. a ¾ 6 – os vonat még mindég bent áll. Simon bácsi, és a Nelli mamája utaztak rajta. Apukát körülvették az utasok, de nem volt ideges egyáltalán. Odajött hozzánk Lecki Sanyi ő is utazott volna. Sanyi mondta, hogy egy fiú nagyon néz engem, hát Fehér Jocó volt. Jó lett volna Áginak szólni. Hazakísértek, Cucó, Pöre hazamentek, mert náluk volt a kulcs és M. néniék nem tudtak volna bemenni. Sanyi megvárta amíg megvacsorázom és elmentünk Cucóék után. Kártyáztunk, jöttek anyukáék és haza támítottunk."
fikcio by Simon Zoltán
Két napja már, hogy itt vesztegelnek üzemanyagra várva Matigne alatt ezekben a Willecourty ligetekben és ő csak nézi, hogy szép lassan mindent benő a semmittevés. Szinte figyelemre sem méltatja a bogrács körül heverő újoncokat akiknek az arcát őszintén szólva nem is igen akaródzik megjegyeznie. Willy Rödler halálával már csak hárman maradtak a régiek közül ha Gertler leutnantot nem számolja.
A hórihorgas férfi kiöblíti habzó borotvapamacsát és kilöttyinti a maradék vizet csajkája fedeléből. Akkurátusan végigtörli beretváját és a sztaniolba tekert szappanrúd mellé fekteti az apjától örökölt puha disznóbőr nesszeszerbe. Gyakorlott mozdulatokkal átköti az egészet egy vékony cukorspárgával majd belecsúsztatja a málhazsák belső zsebébe pontosan oda ahonnan az imént elővette. Mivel mindig tudja és tudni is fogja mi hol van nem kell neki feltúrnia az egész málhazsákot egy tiszta kapcáért vagy egy sebporos tasakért. Szentül meg van győződve róla, hogy a maga alkotta rend tartotta és fogja életben tartani és ebben a hitében a fronton töltött évek még meg is erősítik. Egyébként sem az a gyűjtögetős alkat. Nem hurcol a hátizsákjában felesleges kacatokat. Nem csomagol el levágott tiszti gombokat, bibliában felakadt kabalagolyókat és nem őrizgeti a csokorba szedett otthoni leveleket. Egyáltalán nem pazarolja az energiáját feleslegesen. Semmivel sem terheli meg magát ami hátráltathatná. Csak azt viszi magával amit az életben maradáshoz feltétlenül szükségesnek érez. Mert Konrad Götze feldmeister haza akar menni. Most géppisztolyát a málhazsákjára téve hátát a teherautó oldalának vetve élvezi a csendes délutánt. Frissen borotvált arcába bele-beleharap a langyos kora nyári szellő. Körötte csend, de nem az a halált váró, fojtogató, jeges némaság amitől megdermed a lélek. Nem. Ez amolyan békés, halkan zümmögő ami úgy emlékezteti a Saal parti akácosok csendjére. A liget szélén közel a parthoz nagy kockás pléden kártyázó Frauline-ok között vékony apró ember ül, fürdődresszét szinte átfúrják kiálló csontjai. A madárcsontú mintha intene neki és ő sapkáját levéve mellé kuporodik. Trécselnek egy picit erről-arról de semmi lényeges s közben arra gondol, hogy akár ő is ülhetne itt Elkével kenyeret majszolva sőt akár kártyázhatnának is egy kicsit. Ujjaival a füvet csipkedve szinte issza a nagy kockás pléd felett lebegő békét. A lányok játszanak míg az öreg mellett ülő suhanc új kenyeret szel. Még vált egy két szót az öreggel a világ dolgairól de semmi lényegest és közben arra gondol, hogy egy másik világban, egy másik életben akár ő is lehetne az a szerelmes, sápadt fiú a pokróc szélén de végül is mégis csak itt kuporog egy száraz fűszálat morzsolgatva az ujjai között mert ez a világ nem az a világ. A törékeny fűszál aprót roppanva törik el akár a fölöttük lebegő béke. Konrad Götze feldmeister alig észrevehetően biccent és sapkáját szorongatva visszamegy a liget másik végébe.
