1944. augusztus 18. péntek - 2020. augusztus 18. kedd
"Délelőtt Cucóék voltam egy csomószor. Ott felejtettem a pénztárcám benne a verset, mikor értementem gyanúsan mosolyogtam és megkellett mutatni Cucónak a verset. Azt mondta jó vers. Délután Pörével a boltba és Nemesék mentem el. Aztán Éváért az állomásra. Megérkezett de énnekem még el kellett menni Pöriék és ő apukával hazament. Mire hazamentem ott volt Sanyi, tust akart kérni priódusos táblát csinálni. (jól van emberem, ok az írásra) Az édesanyjával jött fel és megígérte, h. hazamegy hamarosan. Kérdezte megyünk-e sétálni, mert ő hazaszalad és visszajön. Mi megvacsoráztunk 9-ig vártunk, de nem jött mint ahogy kiderült ott volt Varga Józsi a kiskatona. Sanyi persze dühöngött. 9h kor nagy zajjal motorbicigli áll meg az utcán Szili és Tóth Levente jött, mentünk sétálni. Elől Szili, Éva, Pöre, Cucó, én, Anyuka, Levente, Apuka hátul. Mi Cucóval egész este Sanyit szapultuk. Megmondtuk a hibáit, Cucó is belemelegedett mert haragszik rá egy kicsit pl. a leintés miatt amikor Liptákékról beszélt. Igy benne voltunk, h. elsétáljunk még az V. utcáig, habár mi Évával papucsban voltunk, égett is a talpunk. Gyuszi táviratilag köszöntött fel. Figyelmes." Ilona nap van (sic.)
fikció by Simon Zoltán
Nem tudott mit tenni. Benne volt a vérében, neveltetésében, hogy minden bemutatkozás alkalmával egy kicsit meg kell hajolnia a szemben álló iránt tanúsított tisztelet jeleként. Ahogy elengedte a kapitány kezét már tudta, hogy ismét elkövette azt a gyermeteg hibát, hogy amerikai tengerészhez méltatlanul egy árnyalatnyival mélyebben hajolt meg a megengedettnél. Mielőtt Mc Murphy főhadnagy új kézfogásra kérte volna a feleket ismét ellátta azokkal az instrukciókkal, ismérvekkel amelyek egy büszke amerikai tartását jellemzik.
Furcsa bizsergéssel töltötte el a tudat, hogy képviselhette Amerikát itt a világ másik végén és remélte, hogy sikere híre eljut majd az otthon várakozó Madlen Tuckerhez és az Anyjához is Új Mexikóba. Georg Wright matróz a kettes fedélközből már az Albaquerque-i metodista iskolában is jobban szeretett rajzolgatni mint tanulni és itt is ha csak tehette firkált állandóan. Mi több igen jól keresett ezzel a tevékenységével már ha a cserébe kapott kekszet, barack befőttet és száraz zoknikat annak tekinthette. Alig győzött eleget tenni a felkérések tömegének, hogy portrékat és pajzán jeleneteket rajzoljon bajtársai számára amit azok aztán az ágyuk feletti sodronyok közé fűzhettek. Minden lámpaláza ellenére büszke volt magára bár röstelkedett egy kicsit a kép hiányosságai miatt. Nem érezte késznek még ezt a munkát. Biztos volt benne, hogy sokkal jobban is megfesthette volna ezt a képet ha hagynak neki még egy csöppnyi időt és Mc Murphy sem lógott volna a nyakán állandó jelleggel. Nem volt egészen megelégedve a figurákkal. Egyrészt például a rakparton álló alakot el kellett volna jobbra tolnia egy kicsit az egyensúly kedvéért és úgy vélte, hogy a jobb oldalon álló figura mozdulatain is lehetett volna még mit javítani. Habár a lábak helyes megrajzolásával még nem igazán boldogult még is úgy látta, hogy összességében azért minden a helyén van. Leginkább a hajó monumentális ábrázolása volt az amit igazán mesterien sikerült ábrázolnia különös tekintettel az oldalán lendületesen odavetett kötelekkel. Most utólag- már némi távolság tartással- bárhonnan is szemlélte- a kompozíciót a tekintete akarva akaratlanul is a kép közepére vándorolt a tankra amiben az egész amerikai-orosz háborús szövetség és együttműködés megtestesült. Ebben a felismerésben már nem is érezte olyan nagy hibának a tankot emelő csigasor elnagyolását.
Háromnegyed négy előtt pár perccel a riporterek és fotósok után a két delegáció is elhagyta a csarnokot. Mielőtt azonban ő is kilépett volna az ajtón még visszanézett a falnak támasztott festményére ami még most is ott árválkodott a pódium mögött. Georg Wright sajnálta, hogy magára kellett hagynia.
