1944. október 18. szerda - 2020. október 18. vasárnap
Október 10-e óta a Mama semmit sem ír a naplójába. Semmit. Gondolom, hogy nem éppen a dokumentálás hiánya lehet a legnagyobb gondja. A nők Nagyanyám kivételével elbújtak a pincék mélyére vagy a a szekrénnyel elrejtett fürdőszobába. Ezen a szombati napon is ot rejtőzhettek a kádban kuksolva vagy a zöldséges vermekben vacogva imádkozva egy szerencsésebb végkifejletért. Ahol azért még nem dőlt teljesen össze a világ ott meg feltehetően azért kulcsolták imára a kezeiket az emberek, hogy ne is dőljön össze, de a világ végül is – mi ezt már tudjuk – össze fog dőlni.
fikció by Simon Zoltán
október 18. Berlin
Hosszú fémcsipeszével kavargatva a langyos oldatot figyelte a kartonon megjelenő és egyre inkább erősödő szürke pacákat. Várta a pillanatot, hogy minden sötét folt értelmet nyerjen a papíron és akkor egy gyors mozdulattal a fixatívos tálba merítette a fényképet. Nagyon meg kellett fontolni mit fog kiadni a kezéből. Nem lehet túl jelentőségteljes, de jelentéktelen sem a temetési menet ábrázolása. Hosszan válogatta a negatívokat. Apró semmiségeken múlik minden és így sem biztos, hogy nem lesznek kellemetlen pillanatai. Olyan nehéz az intrikák és pillanatnyi érdekek útvesztőjében eligazodni.
Az első két felvételen még távoli a gyászmenet, olyan mint egy megfeketedett lávafolyam és a koporsót takaró horogkeresztes lobogó sem látszik tisztán. A második képen meg alig észrevehetően de elment az élesség. A harmadik képet jónak találta. A figurák nagysága megfelelő volt. Maga az ágyútalpon nyugvó koporsó is kellő nagyságú. Se kicsi se nagy s maga a kép csak feliratozással lesz érthető. Egyébként bárkié lehetne. Ezen a képen a kereszt rajzolata is tökéletesen látszott. Ha ott a zászló nem férhet kétség a lojalitásához másrészt viszont a lobogó és a horogkereszt vizuális ábrázolása szakmai szempontok szerint tökéletes. Nem lehet majd azzal vádolni, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonít a dolognak mint amit az megérdemelne vagy Isten ne adja magasztalná a Feldmarschall tettét aki a rossz nyelvek szerint a Führer életére tört. Nem, ő nem foglal állást még a fényképein sem. Csak dokumentál. Megölték vagy ciánt nyelt, őt nem érdekli. Hullanak a fejek és az sem titok, hogy főtisztek és tábornokok végzik henteskampón az életüket.
Heinrich Hoffman felfüggesztette a fotót a szárítóra és a gyenge vörös fényben feljegyezte a negatív számát a munkanaplóba.
október 18. Zalabesnyő
Napjában csak egyszer evett. Az utolsó falat kenyérrel még kitörölte a tányérját mielőtt letette volna a kanalát. Engedett még magának egy pohár szikvizet a fonott üvegből és az abroszra tette. Nézte, ahogy a felesége leszedi az asztalt. Megnyugtatta a tányérok csörgése a mosogatóvájling tompa kongása ahogy az asszony a csetreseket öblítette. Otthon volt. Lassan kortyolgatta szódáját élvezve az apró buborékok perzselő pattogását az ínyén. A poharat az ujjai közt forgatva újra végig gondolta az ajánlatot amit a Mácsaitól kapott aki most a Hirschler Izsó féle Aranypengőt vitte. Tény - vélekedett – hogy a Pengő étkezője sokkal nagyobb annál ahol most bazseválnak de a vendégkör egyre szegényesebb. Nem járják már ott az úri népek. A konyha se jó. Ám ezzel szemben azt is figyelembe kell vennie, hogy már a Gosztonyi se a régi de még legalább van söntés ha csak két órára is, de van. És amíg söntés van részeg magyar is lesz aki vonóba húzza majd a pengőt. A Mácsai mellett szól még, hogy péntekenként több a katonatiszt – ezért is tettek ajánlatot - de végül is egy jó péntekért eldobni a biztos hétköznapokat nem bóni. Maradunk a Gosztonyinál! – döntötte el.
Horváth Rezső felállt az asztal mellől és mielőtt lezárta volna a piros bársonnyal bélelt hegedű tokot tiszta állkendőt terített a húrokra.
október 18. Óhíd
„Elragadod őket; olyanokká lesznek mint az álom, mint fű mely reggel sarjad” betűzte már sokadjára a zsoltárok könyvének ötödik bekezdését. Csendesen ült a kisszobában, körmeivel a horgolt terítőt kapirgálva. Soha többet nem akarta hallani Krasznai pedellus háborús történeteit. Képtelen volt saját gyermekét sárban ázva látni egy gödör alján. Ő csak szép halált tudott elképzelni a fiának bár fogalma sem volt milyen is lehet a szép halál. A halál csak a hiány végtelensége és a bizonytalanság bizonyossága ha nem tudja eltemetni az ő Ferenc fiát. Elképzelni sem tudta hol fog gyertyát gyújtani Mindszentekkor. Hiába mondat majd gyászmisét az nem lesz ugyan az ha nem láthatja a fiát mielőtt lezárnák a koporsót. Légmanné sokáig nyugtatta a kezét az újságból kivágott gyászjelentésen aztán maga elé húzta a férjétől kapott szilvakék borítású zsoltároskönyvét és gondosan belésímogatta a gyászjelentést.
