1945. május 2. szerda - 2021. május 2. vasárnap
"Tegnap nem mentünk iskolába, Icával kiballagtunk az állomásra. Három sz emlékművet lepleztek le Sztalin atyánk tiszteletére. Anyuka hírt hallott a 2 fiúról. Jenőt kivitték Graz mellé egy Zeltweg nevű faluba az iskolával együtt. Gyuszit mivel nehéz bombázókra nem volt szükség átképezték páncélgránátosnak, Sanyi levelezett Jenővel és február 13- án még kapott tőle levelet. Készülünk Icával a felvételi vizsgára. Csütörtökön este csengetnek, nekem rossz előérzetem volt, mert már ágyban voltunk, h. ki lehet. Zörgetnek a konyhaablakon, Hartmann jött Pöriért, mert maghalt Cucó tegnap éjszaka. Pöre, Mariska néni hazament, de Éva és én nem mehettünk a közlekedés miatt. Agyhártya gyuladásban halt meg. Szegény Mariska néni, Pali bácsi és Pöre, egyedül maradt testvér nélkül. Cucó is szeretett volna élni, mennyi szép terve volt. 22 éves előtte állt volna az élet. Lajos szegény ha hazajön mekkora csapás rá. Hiszen rajongásig szerették egymást. Egy fél év alatt 3 halál eset Nemes Gyula bácsi, apuka, Cucó. Szinte nem is akarom hinni, hogy már nem él."
fikcio by Simon Zoltán
A generális nem vágyott társaságra, megszokta már az egyedül létet a szikár szótlanságot. A belső szobában ült leeresztett szemhéjakkal, háttal a zsírpapírral bevont törött ablaknak. Számára is meglepő módon megkönnyebbült. miután aláírta a megadásról szóló papírokat úgy érezte a tollal együtt lelke minden terhét is az aláírt ívek mellé tette. Ahogy kinyitotta a szemét, tekintetével hosszan elidőzött a szobákat összekötő folyosó kövezetén táncoló fénypászmákon mielőtt ismét a papírjai fölé hajolt volna. Összefoglalót kellene írnia az utolsó napokról. Nem kértek tőle sokat és amire kérték az is vállalható volt nyugodt lelkiismerettel, nem ütközött hazájának tett katonai esküjébe.
Tollszárát tintafoltos ujjai között forgatva néha-néha, ha önkéntelenül is, de lehúzta a toll hegyére ült kövér tintacsepp helyét a kalamáris nyakán. Titkairól és kételyeiről már mindent leírt a naplójában, ami ott lapult borjúbőr táskájának belső rekeszében a térképekkel és a védelmi dokumentációkkal egyetemben. Mit kellene még papírra vetnie? Mit írhatna a lelkében dúló káoszról a reménytelenség fojtogató érzéséről? Mintha lehetne bármit is mondani az elárasztott metróban megfulladt civilekről és katonák százairól? Jószerével nem is tudta volna megmondani mikor fogalmazódott meg benne az a felismerés, amit azonnal be kellett jegyeznie a naplójába, miszerint „az elmúlt évek bűneivel el kell számolni”.
Nem tartották jó taktikusnak úgy nagy általánosságban de jó katona és jó parancsnok volt, és ezt tudta is magáról. Még az elhibázott stratégiai döntésekből is a legkevesebb veszteséggel hozta ki a keze alatt lévő ezredeket. Nem a vesztes kurszki csata, de még nem is a megsemmisítő bobruski vereség volt az ami folyamatosan marcangolta az önbecsülését, sokkal inkább a parancs, a kötelesség vagy inkább az eskü mögött rejlő kötelességtudat és a józan emberség között feszülő kibékíthetetlenség volt az amely szétfeszítette a lelkiismeretét. Nem. Ez már nem az ő háborúja volt, még tiszti mivolta ellenére sem érezte, hogy ez a háború az ő háborúja lett volna. Az elmúlt napok apokaliptikus hangzavara után a halványan beszűrődő zajok monoton zsibongása megnyugvással töltötte el. Súlytalanná vált számára a kérdés, hogy miként tekint rá most a győztes fél, megvetéssel vagy tisztes ellenfélként, aki másfél millió ember ellen is tartott egy falatnyi berlini földet? De bárhogy is legyen kudarcot vallott, bűnössé lett, hivatása groteszk bábjává vált.
Gondolataiból von Schmeling oberstrumführer riasztotta. Megint ki kell menniük a teraszra Herr General!- mondta. A férfi felállt az asztal mellől. Végigsimította porral borított, elnyűtt zubbonyát és a sapkájáért nyúlt, de aztán eszébe ötlött, hogy számára teljesen felfoghatatlanul de végül is megfosztották tábornoki sapkájától. Most így hajadonfőtt úgy érezte nevetségesen slampos vagy talán mezítelen is. Helmuth Weidling mégegyszer ellenőrizte zubbonya gombjait és megigazította a nyakában függő vaskeresztet mielőtt kilépett volna a májusi napsütésbe.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Helmuth_Weidling
https://hu.wikipedia.org/wiki/Berlini_csata
