1945. szeptember 2. vasárnap - 2021. szeptember 2. csütörtök
"Ez a pár nap otthon veszekedéssel és csomagolással telt el, délután kaptam Sanyitól levelet. Lázár Mariska néni és Pöre nálunk aludtak. Béla is itthon volt. Ica, Erzsi, Pöre, Simon Erzsi és az apukája utaztunk fel, na meg Sánta bá, Mariska néni, engem Jenő kísért el. Nem ültünk fel a személy vonatra, hanem jött egy beszerző vonat teljesen üres vagonok és abba szálltunk fel. 1 h-ra értünk be Debrecenbe, reggel 7 órától. Olyanok lettünk mint a cigány, mert a vagon alja szénporos volt. Rózsika néniék még a lakásban voltak a belső szobában pedig D. Tóth.nak egy rokona egy 20 éves kozmetikus leányzó. Én azért csak bepakoltam a szekrénybe és Joci is összehozta a holmiát. Késöbb v. is aznap este jöttek hozzá rokonok köztük Dr D. Toth öccse Janesi, aki ismeri Lipták Jancsit, Nagy Cinit ,Gonda öcsit. Jenő két napig maradt, szegény Simon Erzsikét nem vették fel. Elcipekedett minden holmit és mehetett vissza."
fikció by Simon Zoltán
Jármai Vilmosné polgári iskolai tanárnő ott állt az asztal mellett indulásra készen. Egész lényét átjárta az izgalom. Nem mintha most hirtelenjében kellene a pulpitusra lépnie sokkal inkább mostani előadásának várható következményei tették őt feszültté. Tudta, hogy ez a nyilvános megmérettetés komoly kérdéseket és válaszokat generál majd a jövőre nézvést ami talán aggasztotta is kissé. Nem aggódott a sokak számára oly bonyolultnak tartott témát illetően, mivel évek óta ebben a közegben élt, járatos volt benne. Mi több a nagy plénum előtti szereplés sem feszélyezte különösebb képen, hisz ide s tova már közel harminc évet töltött el a katedrán.
Az igazat megvallva már nagyon fárasztották az iskolákban uralkodó állapotok az egyre nagyobb érdektelenség az oktatás színvonalának süllyedése iránt, a diákok megváltozott szabados viselkedése amit a megélt háborús évek sajnálatos örökségének és következményének tartott s amivel szemben igyekezett a saját konzekvens nevelési elveit érvényesíteni. Úgy vélte, hogy ez a tantestületben is heves, elvi vitákra okot adó magatartása vezetett végül is odáig, hogy meghívást kapott erre az előadás sorozatra.
Keményen és eltökélten dolgozott a témán. Szakmailag kell hitelesnek és meggyőzőnek lennie annak ellenére, hogy szentül meg volt győződve arról, hogy a jelenlévők többségének halvány fogalma sem lesz az otthon és az iskola egymásra hatásának jelentőségéről. A pedagógiát át meg átszövő sérülékeny kölcsönhatások mibenlétéről. Éppen ezért igyekezett olyan nyelvezetet és olyan közérthető kifejezéseket keresni, hogy az mindenki számára érthető legyen.
Másrészről viszont úgy döntött, hogy élni fog a felkínálkozó lehetőséggel és már nem volt annyira elkeseredve, hogy a tankerület újfent mellőzte a megüresedett pozíciókra beadott pályázatait, pedig a vágyott hivatalra pedagógiai karrierjének betetőzéseként tekintett. Érezte, hogy most új távlatok nyílnak meg előtte. Igyekezett a populizmus látszatát messze elkerülve olyan könnyen hajlítható téziseket és gondolatokat egymáshoz párosítani, amelyek bőven hagynak számára teret és átjárókat, ha esetleg ezen dolgozatát más nézőpontok számára kellene elfogadhatóvá tenni anélkül, hogy elveivel kelljen szembefordulnia. Meggyőződése volt, hogy ha ez az előadás sikert arat, akkor ebben a periódusban felkérhetik akár még egy újabb téma korszerű értelmezésére is. S ha így lesz – és így lesz – határozta el, akkor döntési helyzetbe kerülhet ezen a politikai platformon. Ez egy egészen új útnak ígérkezik. Magasabb szintről, nagyobb összefüggéseiben látni a folyamatokat és dolgozni az oktatás széthullásához vezető tendenciák ellen. Igen, ez az ő tudásának és felkészültségének leginkább megfelelő kihívás.
Jármai Vilmosné érezte, hogy ezzel az elhatározásával ingoványos talajra fog lépni, de hitt önmagában és intellektusában. Összenyalábolta a sűrűn telegépelt lapokat, és akkurátusan az asztal lapjához ütögette az íveket mielőtt a táskájába csúsztatta volna.
