Vannak madaras emberek a képzőművészetben. Földi Péter, Szemadám György például, hogy csak két kortárs magyar festőt említsek. Madaras emberek, mert madárszimbólumokkal dolgoznak, madár alakokat, madár-lényeket helyeznek művészetük középpontjába.
Simon Zoltán grafikusművész is melléjük, a madarasokhoz sorakozik. Számára ezek a teremtmények ; Isten madarai. „Kérdezd csak meg a háziállatokat… az egek szárnyas teremtményeit, majd megjelentik neked.” „Melyik nem tudja mindezek közül, hogy Jehova keze cselekedte ezt…”- olvasható Jób könyvében. Ám Simon madarainak isteni volta nem a bibliai, de a még ősibb értelemben azok amik. Bálvány-madarak, lélek-madarak, jó-rossz hírvivői, s madárszerű emberi lények is. Lények, antropomorfizált, ám fogas csőrükkel, vészjósló tekintetükkel bizony szörnyű idők hírnökei is. Az Amphiszbaina, a Banshee vagy a Főnix ezeknek a lényeknek jellegzetes képviselői (lásd Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művét). Simon azonban a madarain kívül különleges emberi lényekkel is gazdagítja érzékeinket. Látjuk és érezzük a nyomorúság, az elhagyatottság vagy épp a kétségbeesett tehetetlenség megtestesüléseit grafikáin. „O tempora, o mores”
Ez alól még az izgalmas Odüsszeusz parafrázisok sem kivételek.
Mondhatnánk, hogy Simon pesszimista alkotó? Nem, csupán helyzetértékelése, világlátása inkább a kritikai realizmus (persze idézőjelbe téve -mint az optimista elégedettség mezsgyéjén halad.
Simon virtuóz alkotó. Mestere a rajznak, érzi, érzékelteti a grafit, a szén a tus állandóan változó anyagminőségét. Finom szürke, megdolgozott, kimosott, újrarajzolt hátterei, a szálkás vonalú alakok illetve a néhol felbukkanó-és remekül elhelyezett- minimális színes felületek (akril ) egyaránt segítik a nézőnek is megérteni;itt egy más világ, egy saját, látomásos horizont előtt játszódik az Élet.
„Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekül.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt.” -írja Vörösmarty a Csongor és Tündében.
Érzik ugye, ennek a kihalt, „semmiségnek pusztaságait”. Ebben a világban kóborolnak Simon Zoltán szereplői, mitikus állatok, vadnyulak, kés-esőben menekülők, egymáshoz sziámi ikrekként összenövők, meztelenek és dermedtek, vágyakozók és kielégítetlenek.
Amikor Simon az irodalomhoz fordul -mint a z Odüsszeia görög nyelvű lapjaira rajzolt alakjainál, vagy édesanyja naplójához készített rajzainál- akkor is nem az alkalmazott, az alkalmazkodó, hanem az integer, teljes, független alkotó jelentkezik a művekben. Van egy világa -szokták mondani, és Simon világa összetéveszthetetlen. Néha már védjegyszerű.
Madarai, alakjai közénk férkőznek. „Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül”.
Vigyázz a madárral! -int minket Simon, míg a papír tetején átszáll egy csontvázszerű fogas csőrű valami.
Sinkó István
