1944. december 6. szerda - 2020. december 6. vasárnap

"A Mikulás bácsi 10 dekányi penészes mazsolát hozott. Egész nap stoppoltam és selyemharisnyát fejtettem aminek a szálát stoppamutnak fogom használni. Ica volt itt, h. előbújhatunk mert nem visznek munkára iparosokat és 4 polgárit végzetteket. Mindenki csalogat már ki bennünket. Este 7 kor megjártuk, behoztuk a viharlámpát de nem sötétítettünk le. Szászék kopogtak át, szerencse, h. nem valami orosz látta meg."

fikció by Simon Zoltán

Mivel Ónódi György megbízott kocsimester már negyedszerre sem kapott határozott feleletet a külső hármas vágányra áttolt üres marhavagonok ügyében, kiment az irodából. A tömzsi katona visszatette a telefirkált vasúti űrlapot az állomásfőnöki íróasztal pecsétes posztójára, helyére igazította orrára csúszott szemüvegét és előrenyújtott mutatóujjával bökdösni kezdte a vékonyka vasúti tiszt mellét majd utasította a harmadik és hetedik tartálykocsik cseréjére. A férfi felsóhajtott és feljegyezte az előtte fekvő jegyzettömbre, hogy ebben az esetben 7.-én Szajolnak jelenteni kell, hogy a 14 újszászi ciszterna kőolaj továbbítása iránt intézkedjenek. A Debrecenből érkezett új tolmács azonban ismét kezébe vette és hosszasan silabizálta a nyomtatvány hátuljára firkált cirill betűs ukázt és kategórikusan megtiltotta a vagonok áthelyezését.

Az állomásfőnök már több mint tíz perce küszködött az ájulással. Immáron harmadszorra rendeztette át Ónódiékkal a külső kettes vágányon veszteglő hét vagont attól függően, hogy a két tolmács miként értelmezte a tintaceruzával kapart ákombákomokat. Vékony csontos hátát mereven hátrafeszítve nézte a papírok felett hadonászó két tolmácsot és feszültségtől elfehéredett ujjbegyeit ütemesen egymáshoz ütögetve próbált az elméjét egyre jobban elborító bágyadtságon felülkerekedni. Igyekezett a levegőt lassan s mélyen a gyomra legtávolabbi zugába szívni és úgy távol tartani a rátörő pánikot, ahogy azt a múlt héten Bakondi doktor javallta. Minden rohama a fejében kavargó megválaszolhatatlan kérdések katatón ismételgetésével kezdődött amitől kiült hátára a hideg veríték. Térdei megroggyantak és meg kellett kapaszkodnia valamiben, hogy el ne vágódjon az olajos padlón. Ilyenkor szemeit becsukva apró bajuszkája alatt aprókat fújtatva igyekezett elhessegetni a rátörő pánikot, ám minden erőfeszítése ellenére komoly késztetést érzett, hogy sikoltozni kezdjen tehetetlen kínjában annak ellenére, hogy  tisztában volt vele;  beosztása és elért pozíciója mellett ez megengedhetetlen. Világ életében igyekezett szikár, vékony csontú, jellegtelen megjelenését rideg kimértségével, fedhetetlenséggel ellensúlyozni. Szigorú volt. Majdnem, hogy rigorózus. Soha nem nevetett a kollégák viccein és sohasem étkezett a beosztottak jelenlétében. Az állomás-főnök határozottan távolság tartó volt.

Kinyitotta a szemét. A két férfi vég nélküli vitájában végre megvilágosodott számára az a kézenfekvő következtetés, hogy a tolmácsként az állomásra rendelt két karszelegos civil nem is olvas oroszul. Felfoghatatlan volt számára, hogyan sodorhatta el megingathatatlannak vélt világát, biztos jövőjét egy ilyen trehányan működő rendszer mint a szovjet? Az asztalhoz lépett és a maga elé húzott jegyzettömbjébe az irónt görcsösen szorongatva a papírra véste, hogy orosz állomásparancsnokra lesz szüksége a városnak, mert az itteni gyenge tolmácsok nem olvasnak oroszul.

Thurzó Jenő állomás-főnök tenyerével az íróasztal zöld posztójára támaszkodva újra jobbjába vette az asztalon odébb gurult ceruzacsonkot és már-már hisztérikus lendülettel újra és újra aláhúzta az utolsó mondatot.

1944. november 2. csütörtök - 2020. november 2. hétfő

"Reggel volt bent többször a soffőr bögrét kért, mert ők abból mosakodnak nem lavorból. Krétát is kért a major valamit írt a kapura. Elment és beadták a kulcsot. Itt volt Eszter és aggódot, h. megbukik a pénzük mert neki is van 180 pengője. Gyula bácsi rosszul van nem ismer meg senkit. Gunst adott neki egy injekciót, de éjjel 11-kor meghalt. Elaludt. Arról van szó, hogy a kis kertbe temetik, mert nem lehet gyászkocsit kapni, Eszti kijelentette, h. egy percig sem marad ha odatemetik mert ő fél. Délután kimentünk mosdani tetőtől talpig mert a major odavolt a fronton, mint ahogy ők mondják 50 km-re vannak pesttől. „Major Úr” jót nevettünk anyukának így szólította meg pedig így kellene: pán major. A major úr este meleg vizet kért és bögréből öntött a kezére, olyan jól prüsszögött mint aki fürdik."

fikció by Simon Zoltán

Mielőtt lezökkent volna a hosszú veranda falának támasztott lócára szólt a sofőrnek, hogy melegítessen vizet a háziakkal. Hátát a falnak vetve két kezét a pufajkájá zsebébe dugva végigjártatta a szemét a feldúlt udvaron. A kert elszikkadt gyepe csomókban ágaskodott a teherautók szabdalta jeges árkok és a szétzúzott járda szegélykövei között. A kút mellett sebtében felhalmozott törmelék tetején foghíjas  létra billegett. Csálé volt és kifacsarodott itt minden épp úgy ahogy ez a hét is. Romokban hevert az egész világ. Jevgenyíj Fjodorovics Kozlov nagyot sóhajtva lehunyta a szemét, nehéz napja volt. Mintha nem lenne elég, hogy az óriási  emberáldozat dacára sem jutottak egy tapodtat sem előre most nyakába szakadt ez az arrogáns, alig húsz éves politikai komisszár Kijevből. Két kerek órán keresztül rimánkodott Zsdanov polkovnyiknak – hiába - , hogy vigyék el az ezredéből ezt a kutya seggébe szorult politikai tisztet vagy legalább magyarázza már el neki valaki, hogy nem kell még egy tisztet azért fejbe lövetni mert nem vezeti az embereit a német géppuskák kereszttüzébe! A mosdótál tompa kondulására riadt, ahogy  a magas kontyos nő azt  a zsámolyra tette.

A férfi fújtatva prüszkölt a verandán. Újra és újra nagyokat kortyolt a kopott bögréből és a vizet tenyerébe köpve még egyszer végigdörzsölte a nyakát és a füle tövét.. Fejét lehajtva tétován kalimpált a levegőben amíg meg nem találta a felé nyújtott törölközőt, hogy leitassa az arcáról csöpögő vizet. A körötte lévő nagy tócsákat lassan beitta a vörös téglapadló. Fölegyenesedet és hátat fordítva a kora novemberi szélnek besétált a konyhába vacsorázni. A két asszony kezüket az ölük előtt összekulcsolva várakozott a konyhaszekrény előtt. Az őrnagy az asztalhoz ült. Egy pillanatig elgyönyörködött a fehér porcelán tányér kék kis virágain aztán villájával aprólékosan összetörte a krumplit és enni kezdett. Lassan, komótosan forgatta a szájában a darált hagymával meg az apró  szalonnadarabokból összegyúrt húsgombócokat amit Joszip az öreg sofőr tett elé. Ahogy evés után két ujjával eltolta maga elől a tányért olybá tűnt mintha a háziakat hívta volna meg a gombócok maradékára. Megvárta amíg Joszip Fedorovics csordultig tölti a csészéjét forró cukros vízzel aztán apránként, élvezettel, csukott szemmel szürcsölgetni kezdte. Amikor újra kinyitotta a szemét a háziak még mindig a stelázsi előtt álltak kezüket összefonva , csendben.

Major Kozlovnak sokkal jobban tetszett az idősebbik nő. Tetszett neki a szorosan összefogott haj keretezte kerek arc a két apró fül kontrasztjával. Tetszett neki a magas fehér homlok alatt ülő két mély sötét szem. Érezte a durva, formátlan flanel ruha mögé rejtett nőisséget. A férfi el-elgondolkodott azon vajon mit szerethet ez a gyönyörű asszony ezen a vékony dongájú,  betegesen sápadt izgága vasutasban?

Jevgenyíj Fjodorovics Kozlov felállt az asztaltól, leemelte a szék karfájától a frissem mosatott gimnasztyorkáját és bement a belső szobába.