1945. augusztus 6. hétfő - 2021. augusztus 6. péntek

"Régen tervezgetjük már, hogy felmegyünk Pestre. Végre ma Németh kijelenti, hogy van autó, szerda reggel indul fel. Anyuka most pedig már nem akar róla hallani. Sokba kerül mondja ő. Elsorolta, h. mennyibe került a negyedév és, h. mennyibe fog kerülni az ötöd év. A felmenetel is rengetegbe kerül. Pedig nincs igaza mert könnyen kibírná. Amikor már minden érvből kifogyott akkor azt vágta a fejemhez, hogy nem szerettem apukát és nem szeretem Jenőt, hogy most várjuk mindennap haza és én elmegyek itthonról. Miért nem szerettem én apukát? Mert egy hétig együtt akarok lenni azzal akivel szeretjük egymást? Hát már ez is bűn? Nincsen pénzünk. Egye meg a fene azt a rohadt pénzt, hát mit csináljak legyek k, hogy eltudjam végezni az ötödévet. De én nem bírom hallgatni, h. így nem tudom mi lesz jövőre hagyjam abba mikor már négy megvan? Vagy menjek el firkásznak? Nincsen kedvem élni se, jobb lenne elmenni apuka és Cucó után, hiszen ugysem szeret senki ezen a földön apuka aki szeretett és akit én is szerettem elment elhagyott, maradt Sanyi ő meg kitudja meddig gondolkozik így. Ha lenne is valami belőle valami érdemes hiszen olyan kilátások vannak a jövőre. Ó de jólenne ha anyuka szeretne mit kellene csinálni, h. nem legyek az utjába és ne kelljen taníttatni. Majd nem eszem, h. ne kelljen 1200 pengős buzát venni, akkor aztán leszek a kisujjam és hátha megdöglök.

            ¼ 12 ^h Éjfél felé jár anya, Rózsika néni, Éva, Jutka lefeküdtek én pedig kiültem a levegőre. Megnyugodtam. Valóban nincsen semmi értelme felmenni. Kiadni a sok pénzt, felhurcolni a természetbeni dolgokat csak azért, h. az uj fürdőruhát felszentelhessem és, h. Sanyival sétálhassunk. Nincsen semmi értelme. A Sanyi levelében olvastam, h. mennyi vizsgája van hátra. Hát csak tanuljon. De az komolyan foglalkoztat, h. hol kereshetnék pénzt, Kikellene menni a géphez, valamilyen munkáslánynak, az Erzsike néni gépéhez. Vagy hivatalba menni. Abba azonban bizonyos vagyok, h. enni nem fogok, csak éppen, h. ne haljak éhen. Jól összeszűkítem a gyomrom."

fikció by Simon Zoltán

Eltekintve a testén végigfutó ernyedtségen és a rohamokban rátörő hőhullámokon Kisuke Akimoto meglehetősen rezignáltan vette tudomásul kölcsönkérelmének elutasítását. Derekát épp, hogy csak meghajlítva aprót biccentett az íróasztal túlsó oldalán ülő hivatalnok felé, mielőtt székét a helyére tolva át nem vágott a nagy csarnokon. Az ajtónál még utat engedett a szuszogva érkező testes úrnak aztán kilépett az augusztusi napsütésbe. Szemét összehúzva végigpásztázta a bank előtti apró parkot egy olyan hely után kutatva ahol mindenkitől illendő távolságot tartva erőt gyűjthetett volna, végiggondolva a még meglévő lehetőségeit. A keleti szellő könnyedén végigsimította az arcát enyhülést hozva elgyengült testének de mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy átsegítse az utca túloldalán kinézett magányos padig.

Így Akimoto kiteregette a bank lépcsőjére az állomáson vásárolt reggeli újságját és a kövezetre ereszkedett. Táskáját térdén nyugtatva igyekezett visszanyerni erejét. Szemét lehunyva többször mély lélegzetet vett majd egy pár pillanat múlva ajkai vékony résén keresztül kifújta a levegőt. Úgy érezte megkönnyebbült. Zsebkendőjével végigtörölte a homlokát és kalapja izzadtságtól nedves belső peremét majd visszatette a fejére.

Kész volt végiggondolni és újra mérlegelni mind azon fennmaradt lehetőségeit amelyet a most elutasított kölcsön mellett még megtehetett. Végül is nem történt semmi katasztrofális amit ne lehetne helyrehozni, maximum kis késéssel vásárolja majd meg kertvárosi házukat. Aztán meg, ha valamivel magasabb kamatra és valamivel rövidebb lejárattal is, de  Obajaga úrtól is tudna némi kölcsönt szerezni, ami ugyan erősebben megterhelné a családi kasszát a későbbiekben de talán vállalható lenne. Másodszorra pedig, még mindig rendelkezik annyi megtakarítással, hogy az irodavezetői kinevezésével járó protokolláris vacsorát, amelyet kollégái számára illik rendeznie még fedezni tudja, bár ez valószínűleg késleltetheti Akikóval tervezett esküvőjüket, ami nem fogja a legjobb fényt vetni rá de viszont az előléptetéssel járó jelentős fizetésemelés tényét nem hagyhatja majd figyelmen kívül leendő apósa Cuyo san sem. Végtelenül bosszantotta eljövendő apósának pöffeszkedése és Kikó anyjának alattomos, sunyi viselkedése. A Cuyo családnál tett tisztelgő látogatásai alkalmával rendre a kissé rusztikusabb evőpálcikákat helyezi a tálcájára, felhívva figyelmét a lakkozás finomságára de mindannyian tudják, hogy az érdesebb kimunkálás az ő szerény származására utal, mintha képtelen lenne finoman használni az evőeszközét.

Az ő megalázása az ő szeretett Akikójának megalázása is. Ennek éget kell vetnie. Ha jól belegondol egy ésszerű határon belüli összeggel Obajaga úr kölcsöne megoldást jelenthet. Így lesz döntötte el! Teste és lelke is megkönnyebbült erre az elhatározásra. Órájára pillantott. Lám, lám már negyed kilenc, hogy elszaladt az idő, gonolta.. Mielőtt Kisuke Akimoto teste gőzzé válva el nem lobbant volna még letörölte homlokáról az izzadságcseppeket és leitatta kalapja belső szalagjának hűvös nedvességét, mint ahogy az szokása volt.

1945. május 21. kedd - 2021. május 21.péntek

"Reggel Icával és az iskolából egy jó pár lánnyal kimentünk Cserére. A nyilas telepről indultunk ½ 8 ^h kor vonattal. Remek volt, sok fiatal diák jött velünk. Nyitott vagonban utaztunk, a fiúk énekeltek mint a sakálok. Bemutattak egy pár kis tacskót. Köztük képzősöket is. D.e. margarétot szedtünk. Villámtréfák hangzottak el, majd hófehérkét játszották el a gyerekek. Volt ott még tánc is. Remek páterük van ezeknek a katolikusoknak, minden slágert ismert. Valahogy nem érzem én jól magam ennyi idegen ember között. Velünk volt különben Szigeti Pani, Szabó Edit, meg a két Bőgel is meg még 3 nagy komonista. V. éves prepa, Nagy Laci, Köte Sándor, Kovács János. Visszafelé is vonattal jöttünk mégpedig személyen. Mariska néni, Pöre, Erzsi, Éva kimentek Péterrel a szőlőbe. Este mikor hazamentünk vártam, h. Sanyitól levél vár, ellenben csalódtam. Nem is tudom, h. hogyan vagyok most vele."

fikció by Simon Zoltán

Nem. Nem Baxter! Még mindig nem elég! Nem érdekel és ne siránkozzon itt nekem, ássanak tovább két és fél méterig, ahogy mondtam szólt vissza ingerülten a hadnagy ellépve a frissen kiforgatott földkupacok mellől.

A gödör amit az angolok ástak egyre mélyebb lett. Csákány nélkül, hangosan zihálva küszködtek a fák között. Ketten álltak lent a sír alján és sűrű szitkozódások mellett ütemes csapkodással igyekeztek elvágni a fák összekuszált, szívós gyökereit ásóik kicsorbult élével, még Butcherék fent a mélyből feldobált zsíros földet lapátolták tovább a lyuk széléről.

A hadnagy úgy érezte, hogy ki fog hűlni, ha még sokáig kell ebben a nyirkos erdőben maradnia ezért fel s alá járkálva egyre erősebben dörzsölgette lassan kihűlő karjait. Hirtelen megtorpant, visszanézett a dzsip platóján heverő pokrócba tekert lecsupaszított férfi testére. Elnézte a khaki színű tábori pokróc alól kikandikáló fehér talpakat. Carrisford  hadnagyot egyszerűen letaglózta az a szürrealista kontraszt ami a mohazöld erdőben táncoló apró fényfoltok rezgése és a pokróc széléről a lábujjak közé gabalyodott csatakos textilszálak között feszült. Biztos volt benne, hogy ez a kép kitörölhetetlenül bele fog égni a retinájába. Már látszott, hogy a halál ujjai végigsimították a pokrócba bugyolált ember kékessé színeződött arcát, ahogy már az elsavósodott szeméről is rég felhúzta a vékony szemhéjait s ahogyan előretolta a lefittyedő ajkak mögött sorakozó apró fogakat is. Nem akarta újra megnézni a holttestet. Nem azért, mintha bármiféle averziói is lettek volna a halállal szemben. Nem.  Ő mindenképen csak ezt az egy önelégült, szenvtelen arcot akarta elásni itt az erdő mélyén. Egyszerűen nem akarta elfogadni, hogy a halál torz, külső jegyei egyenlőségjelet tehessenek a hóhér és az áldozatai közé.

Ahogy az emberei végeztek az ásással, leemelték a holttestet és a gödörhöz vitték. Flatly még megerősítette a pokrócot összefogó kötelek meglazult csomóit mielőtt leengedték volna a mélybe. A katonák felegyenesedtek a nedvesen csillogó földhányások mellett és elcsigázottan rágyújtottak. A lüneburgi erdő májusi párájában a négy angol katona csendesen nézte a hűs levegőben gomolygó füstöt és hallgatta a végtelen csendben úszó apró neszeket és a gödörbe visszahulló göröngyök tompa puffanásait.

A tiszt a dohányzók közé lépett és Butcher vállába kapaszkodva a mélyedés fölé hajolt. A német olívzöld takaróba göngyölt teste ott hevert a gödör alján kifacsarodva, fennakadva a fák elvágott gyökerei között.

- Hagyja! Jó az úgy. Ne igazítsa meg! -  fordult C. W. Carrisford hadnagy a mellette álló Flatly tizedeshez nem mintha annak szándékában állt volna akár megmozdulni is. A tizedes ugyan azzal a lendülettel, ahogy jobb kézfejével letörölte a nyelve hegyére tapadt apró dohánymorzsát, a gödörbe pöckölte tövig szívott cigarettáját és beállt a többiek közé, hogy elkaparják Heinrich Himmler földi maradványait.

1944. október 18. szerda - 2020. október 18. vasárnap

Október 10-e óta a Mama semmit sem ír a naplójába. Semmit. Gondolom, hogy nem éppen a dokumentálás hiánya lehet a legnagyobb gondja. A nők Nagyanyám kivételével elbújtak a pincék mélyére vagy a a szekrénnyel elrejtett fürdőszobába. Ezen a szombati napon is ot rejtőzhettek a kádban kuksolva vagy a zöldséges vermekben vacogva imádkozva egy szerencsésebb végkifejletért. Ahol azért még nem dőlt teljesen össze a világ ott meg feltehetően azért kulcsolták imára a kezeiket az emberek, hogy ne is dőljön össze, de a világ végül is – mi ezt már tudjuk – össze fog dőlni.

fikció by Simon Zoltán

október 18. Berlin

Hosszú fémcsipeszével kavargatva a langyos oldatot figyelte a kartonon megjelenő és egyre inkább erősödő szürke pacákat. Várta a pillanatot, hogy minden sötét folt értelmet nyerjen a papíron és akkor egy gyors mozdulattal a fixatívos tálba merítette a fényképet. Nagyon meg kellett fontolni mit fog kiadni a kezéből. Nem lehet túl jelentőségteljes, de jelentéktelen sem a temetési menet ábrázolása. Hosszan válogatta a negatívokat. Apró semmiségeken múlik minden és így sem biztos, hogy nem lesznek kellemetlen pillanatai. Olyan nehéz az intrikák és pillanatnyi érdekek útvesztőjében eligazodni.

Az első két felvételen még távoli a gyászmenet, olyan mint egy megfeketedett lávafolyam és a koporsót takaró horogkeresztes lobogó sem látszik tisztán. A második képen meg alig észrevehetően de elment az élesség. A harmadik képet jónak találta. A figurák nagysága megfelelő volt. Maga az ágyútalpon nyugvó koporsó is kellő nagyságú. Se kicsi se nagy s maga a kép csak feliratozással lesz érthető. Egyébként bárkié lehetne. Ezen a képen a kereszt rajzolata is tökéletesen látszott. Ha ott a zászló nem férhet kétség a lojalitásához másrészt viszont a lobogó és a horogkereszt vizuális ábrázolása szakmai szempontok szerint tökéletes. Nem lehet majd azzal vádolni, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonít a dolognak mint amit az megérdemelne vagy Isten ne adja magasztalná a Feldmarschall tettét aki a rossz nyelvek szerint a Führer életére tört. Nem, ő nem foglal állást még a fényképein sem. Csak dokumentál. Megölték vagy ciánt nyelt, őt nem érdekli. Hullanak a fejek és az sem titok, hogy főtisztek és tábornokok végzik henteskampón az életüket.

Heinrich Hoffman felfüggesztette a fotót a szárítóra és a gyenge vörös fényben feljegyezte a negatív számát a munkanaplóba.

október 18. Zalabesnyő

Napjában csak egyszer evett. Az utolsó falat kenyérrel még kitörölte a tányérját mielőtt letette volna a kanalát. Engedett még magának egy pohár szikvizet a fonott üvegből és az abroszra tette. Nézte, ahogy a felesége leszedi az asztalt. Megnyugtatta a tányérok csörgése a mosogatóvájling tompa kongása ahogy az asszony a csetreseket öblítette. Otthon volt. Lassan kortyolgatta szódáját élvezve az apró buborékok perzselő pattogását az ínyén. A poharat az ujjai közt forgatva újra végig gondolta az ajánlatot amit a Mácsaitól kapott aki most a Hirschler Izsó féle Aranypengőt vitte. Tény - vélekedett – hogy a Pengő étkezője sokkal nagyobb annál ahol most bazseválnak de a vendégkör egyre szegényesebb. Nem járják már ott az úri népek. A konyha se jó. Ám ezzel szemben azt is figyelembe kell vennie, hogy már a Gosztonyi se a régi de még legalább van söntés ha csak két órára is, de van. És amíg söntés van részeg magyar is lesz aki vonóba húzza majd a pengőt. A Mácsai mellett szól még, hogy péntekenként több a katonatiszt – ezért is tettek ajánlatot - de végül is egy jó péntekért eldobni a biztos hétköznapokat nem bóni. Maradunk a Gosztonyinál! – döntötte el.

Horváth Rezső felállt az asztal mellől és mielőtt lezárta volna a piros bársonnyal bélelt hegedű tokot tiszta állkendőt terített a húrokra.

október 18. Óhíd

„Elragadod őket; olyanokká lesznek mint az álom, mint fű mely reggel sarjad” betűzte már sokadjára a zsoltárok könyvének ötödik bekezdését. Csendesen ült a kisszobában, körmeivel a horgolt terítőt kapirgálva. Soha többet nem akarta hallani Krasznai pedellus háborús történeteit. Képtelen volt saját gyermekét sárban ázva látni egy gödör alján. Ő csak szép halált tudott elképzelni a fiának bár fogalma sem volt milyen is lehet a szép halál. A halál csak a hiány végtelensége és a bizonytalanság bizonyossága ha nem tudja eltemetni az ő Ferenc fiát. Elképzelni sem tudta hol fog gyertyát gyújtani Mindszentekkor. Hiába mondat majd gyászmisét az nem lesz ugyan az ha nem láthatja a fiát mielőtt lezárnák a koporsót. Légmanné sokáig nyugtatta a kezét az újságból kivágott gyászjelentésen aztán maga elé húzta a férjétől kapott szilvakék borítású zsoltároskönyvét és gondosan belésímogatta a gyászjelentést.