Content
I prelievi possono richiedere tempi di attesa variabili, a seconda del metodo scelto, ma alcune opzioni come gli e-wallet che offrono trasferimenti quasi istantanei, mentre i bonifici bancari possono impiegare alcuni giorni lavorativi. Ad esempio, il Torneo Spinomenal offre 10.000€ di montepremi, mentre il Cashback Nuovi Giochi propone un bonus cashback fino a 50€ per le nuove slot. Gli appassionati di giochi da tavolo possono approfittare del Blackjack Jackpot e Roulette Jackpot, entrambi con significativi premi in denaro. La versione natalizia di Gates of Olympus aggiunge giusto un tocco di neve all’Olimpo dorato. Zeus, in abiti festivi, richiama un’aura ironica che stride piacevolmente con la serietà delle meccaniche. I moltiplicatori e i giri gratuiti, già collaudati, mantengono il gioco coinvolgente e dinamico.
Se volete giocare a Gates of Olympus 1000 per soldi veri, date un’occhiata alle nostre recensioni dei casinò online. Se desiderate sbloccare i 1000 giri gratis della slot machine Gates of Olympus, ma non volete aspettare, c’è la possibilità di acquistarli. Ogni visitatore può acquistare l'opzione bonus a un valore pari a x100 dell'importo della puntata.
Gli elementi grafici, come le miniature delle slot, sono vivaci e accattivanti, riuscendo efficacemente a catturare l'attenzione sull'offerta di giochi. La chiara suddivisione tra le top news e consigliate rende immediata la distinzione tra le nuove uscite e le slot più popolari. In generale, l'aspetto grafico e gates of olympus la disposizione degli elementi migliorano notevolmente l'esperienza dell'utente, rendendo la navigazione semplice e piacevole.
I titoli Big Time Gaming più famosi presenti sul sito sono Bonanza, Danger High Voltage, Opal Fruits e Queen of Riches. Ricordiamo, infine, che essendo un provider leader del settore, Play'n Go include nella sua offerta anche un'ampia gamma di giochi da tavolo. Tra i punti di maggiore forza nelle slot machine firmate Mag, la semplicità delle grafiche e la presenza di poche funzioni e bonus, sono certamente quelli più rilevanti, il segno distintivo di questi giochi principalmente apprezzato dai giocatori. I giochi prodotti da MAG, o WMG, sono disponibili in un numero elevato di casino online, tra cui Lottomatica, Starcasino e SNAI. Nella seguente tabella potrete scoprire le principali informazioni sul provider Betsoft.
NextGen Gaming nel 2014 ha vinto L'EGR B2B Awards, come miglior fornitore di giochi di casinò e oggi è leader nella fornitura di supporto premium. Ciò significa che ogni prodotto viene personalizzato in base alle esigenze del cliente. Basate su differenti tematiche e ricche di caratteristiche speciali, soddisfano sia i giocatori più tradizionalisti che gli appassionati alla continua ricerca di ambientazioni originali, grafiche ed effetti audio accattivanti. Snai, sbarcato sul web nel lontano 2008, è uno degli operatori leader nel mercato italiano, titolare di un regolare licenza di gioco concessa dall'AAMS (Concessione n. 15215). I giochi di WorldMatch stano dunque spopolando presso le piattaforme specializzate, dimostrando la validità dei prodotti del commercio e, implicitamente, il buon lavoro compiuto dall'azienda fin qui.
La varietà di metodi di pagamento affidabili e verificati assicura che ogni giocatore possa trovare l'opzione più adatta alle proprie esigenze. Per quanto riguarda i prelievi su Starcasino, si deve considerare che questi sono soggetti a controlli da parte del team di sicurezza, quindi possono richiedere un tempo maggiore, variabile a seconda del metodo prescelto. I prelievi più rapidi sono quelli effettuati con gli E-wallet, che possono essere evasi entro un'ora o un massimo di 48h. I prelievi più lenti, invece, sono quelli che coinvolgono le banche, come ad esempio i bonifici bancari. Per effettuare un prelievo, infine, è possibile utilizzare tutti i metodi previsti anche per i depositi, esclusi OnShope, Starcasino Voucher e Paysafecard.
Tieni d'occhio il tuo bankroll e considera l'utilizzo di funzioni come la puntata Ante per aumentare le probabilità di attivare bonus. Giulia Pani è una content writer freelancer con oltre dieci anni di esperienza nel settore. Appassionata di sport e gaming, ha concentrato da sempre il suo lavoro nel campo della stesura di contenuti relativi al gioco online e alle scommesse sportive.
Al momento, ad offrire i giochi Play n'Go sono gli operatori Betflag, BIG Casino e Leovegas. Tra le slot machine online con soldi veri più popolari lanciate nel mercato da Octavian Gaming spiccano titoli come Gold of Ra, Dynamite Jack, Magic Moon Palace, Panda Paradise e Sahara. Tra le slot machine online con soldi veri più popolari lanciate nel mercato da BluePrint spiccano titoli come Fishin Frenzy, Eye of Horus, Rick and Morty Megaways, The Goonies e Legacy of Ra Megaways. Anche Starcasino ha da poco iniziato a puntare sulle slot machine targate Isoftbet. Sulla piattaforma è possibile trovare numerose slot online, il cui tema è stato tratta da film o cartoni, come ad esempio Alice in Wonderland, Jackpot Rango, Rambo o Basic Instinct. Chi volesse provare questi giochi potrà anche usufruire di un bonus di benvenuto unico tra le piattafome di gambling.
Simon Zoltán grafikus-képzőművész 2000 augusztusában töltötte be 50. életévét. Ez alkalomból nem nyílt –sajnos- eddigi munkásságát összegző kiállítás. Ami ugyan nehéz dolog, hatalmas feladat és munka lehetett volna, ha akad bátor hozzáértő, erre vállalkozó kiállítás-szervező. Műveit sok helyről, legkevésbé műterméből, lehetett volna összegyűjteni. Életút-kiállítását nem kizárólag grafikai lapokból kellett volna megrendezni, hanem tárlókba helyezve, vagy vetíthető módon (mintegy lapozhatva) kellett volna kitenni; mellettük/alattuk/felettük; könyvillusztrációi, projektort kívántak volna; filmes munkáival, a testfestés terén eddig alkotottakkal egyetemben. Ehhez több teremre lett volna szükség és egy nagyon elhivatott művészettörténész feltáró munkájára. E helyett (egyelőre) jött létre itt ez a kis írás, mely nem művészettörténeti munka gyanánt kezelendő, hanem egy kortárs-művésztárs gondolatait foglalja össze, amennyire lehet a teljesség igényével, Simon Zoltán szemléletéről, munkáiról.
Az úgynevezett száraz életrajzi adatokat és a kiállítások felsorolását nem azért teszem e dolgozat elejére, hogy formabontó legyek, hanem hogy előbb valamelyes képet alkothasson magának arról a nyájas Olvasó, mi minden történt Simon Zoltánnal, azóta, hogy 1950. augusztus 6-án a világra jött. Nem szeretnék túl sokat idézgetni a „nagyoktól” Simont és magamat erősítendő. Inkább magamagától és saját magamtól fogok csak citálni (kizárólag a hitelesség kedvéért), már tudniillik azokból a gondolatcserékből, amelyeket egymás bátorítására, magunk magyarázására írogattunk-mondogattunk. Mindenekelőtt, vagy bevezetendő a mondanivalót, magát a „tárgyalást”: Néhány éve már olvasható a műhelyében egy cédulka rajzasztala fölött: „...én már letettem, csak ti nem vettétek észre!...”; mármint, hogy az ún. művészet asztalára... a műveket, s semmi heves méltatás, vagy legalább említés a t. Szakma részéről.
Be kell-e sorolni, be lehet-e sorolni az alkotókat, műveiket valahová? Igazából nem. Mégis van egy látens (vagy nem is annyira látens?) rangsorolás. Simon Zoltán életműve --szerencsére- még nem befejezett. Önmagukon belül sem lehet besorolni a műveit, legfeljebb kronológiát lehet felállítani. Eddigi munkásságát regisztrálandó nem hozok fel élő vagy már nem élő példákat, azaz, hogy erre vagy arra a művészre, műre hasonlít-e, ilyen, olyan című munkája. Felesleges a művészi univerzumok összehasonlítása. Mindenki a maga korát, saját jelenét festi, rajzolja. Simon nem szervezett és vezetett művészeti mozgalmakat, nem csapódik izmusokhoz, amit csinál simonizmus (ha muszáj nevet adni; de nem tévesztendő össze a simoniával!!!). Munkásságának nincsenek éles határvonalai, pontjait nem lehet kiemelni. Vannak jó témái, még jobbak és erőltetettnek tűnők. A megformálásával azonban mindent összefog. Szépek-e a grafikái? (Mi a szép, s kinek mi, erről később.) Mi lehet szép egy grafikán? Maga a vonal. Maguk a felületek, kidolgozásuk. A természet és az emberi belső világ végtelenségét ki képes kifejezni és mivel? Meg lehet-e bármit is ezer képpel közelíteni, hogy az az legyen? Soha nem lesz az. Minden kép absztrakció és új, végtelen világ.
Sokban közös a sorsunk – az életidőn túl is – mindig vállalni kellett valami állati, baromi szar munkát, a megélhetésért. Mindig dolgozni kellett valamit (nálam ez porcelánfestés, korrektúraolvasás, mettőrkötés stb., Simonnál segédmunkák, téglagyári kemencemunka, rakodó, díszletfestési, nevelői, illusztrátori, szitanyomó-műhelyi tevékenységek), amelyek majdnem szertefoszlatták, néha meg sem engedték, hogy „művészkedjünk”, de legalább volt pénzünk és (többek között) tudtuk segíteni szüleinket, „fogadott-édes” gyerekeinket. Sokszor tanakodtunk azon, hogy már úgyis mindegy, már késő „befutni”, soha az életben nem fog sikerülni, mert elmúltak azok az évek, amikor tíz körmökkel kellett volna kaparni az értelmes (és „hivatásos” értelmiségi) élet után! Senki más nem hibás csak mi magunk, az idióta kishitűségünk, a hülye szeretni/szeretve lenni akarásunk, az értelmetlen társadalmiaskodások a mindenféle munkahelyeken, a használni akarás másoknak – a k... nagy empátiánk, a saját hülyeségeink áldozatai vagyunk, most már picsoghatunk, hogy késő. Hiába. Újra és újra be kell állni egy taposómalomba. Bekötjük a szemünket, csináljuk. Talán gondolkodni fogunk azért, de nem nagyon szabad mármint, hogy nem kívülről tiltódik (azt nem is lehet, aki mást mond – lásd oly sok történeti hitvallás –, az egyszerűen hazudik, s ettől várja mások sajnálatát...), hanemha sokat rágódunk azon, hogy már megint nem azt csináljuk, amire születtünk, akkor jönnek a mindent megtorpedózó mélydepressziók, s ami a legrosszabb: az „alkotástalanság”! Ezekre szoktam ilyen recepteket írni Simonnak:
„Dolgozz! Ha nem tudsz rajzolni; olvass! Ajánlom Az Ezeregy éjszaka meséit (még csak három kötet* jelent meg a teljes fordításból, amit Prileszky Csilla zseniális műfordító, arabisztikakutató készített tizenöt éven át (!) – és ládd, mire a nagy mű megjelenhetett ő már halott, de elvégzett egy hatalmas munkát, nyugodt lelkiismerettel „pihenhet” – bár keveset lehet tudni róla, azt gondolom a munkája sok örömet adhatott neki magának is. [*Három kötet jelent meg ezen írás készültekor, hét kötet a teljes mű.] Egyszerűen borzalmas elgondolni, eljön az-az idő, amikor nincs segítség, meg kell öregedni, meg kell halni; sem ima, sem füstölés nem fog használni, de lehet, ez csak nekünk viszonylag még tisztánlátóknak (?) olyan szörnyű, a közvetlenül az előtt állóknak már nem... Míg fiatalok (és viszonylag fiatalok) vagyunk folyton akarunk valamit, ha elfáradunk és lemondunk az akarásról: megöregedtünk és nincs miért élni. A legszörnyűbb az-az elmúlásban, ha az ember úgy érezheti, nem tudott mindent letenni az asztalra, s azt kell suttognia a halálos ágyán -és most egy nagytól, egy hatalmastól kell idéznem- ‚...teli puttonnyal megyek el...’ –, mondta Bartók Béla. S ez nem számára a legszörnyűbb, hanem nekünk (utókor) veszteség. Akarnunk kell: néhány rajzot, festményt, lovas szobrot... megcsinálni, vagy csak nézni a vízcseppeket a növényeken eső után, meg ilyenek... ”
Annál is inkább általános-emberi, sorsunkra vonatkoztatható ennek a levélnek a tartalma, mivel Prileszky Csilla nevét sem sokat emlegette életében a kortárs sajtó (média).
(Mi a hír?, esetleg: Mikor, kinek, mi a hír és miért? – címmel lehetne egy médiatörténeti esettanulmányt írni, számtalan példával/emberi élettel illusztrálva, okokat boncolgatva, „végkövetkeztetve”: A média, illetve megrendelői/gazdái sosem hagyják, hogy az emberek másról is tudjanak, mint saját közvetlen vagy közvetett érdekükben áll. Messze még a részvételi demokrácia, amit Jean-Jacques Rousseau talált ki, s amit utópiának képzeltünk sokáig, de ha jól meggondoljuk, technikailag lassan megoldhatóvá válik..., csak az a kérdés emberagyilag követhető lesz-e az a gondolattömeg, ami a hálókra is fölkerül.)
Ki tudta, hogy élt egyáltalán ezen a Földön, hogyan (életminőség az ő számára), s mivel foglalkozott a Prileszky? Vajon gondolt-e az elismerésre, vágyott-e rá, vagy pedig egyetlen dolga volt az életben, közelebb hozni az Európa-centrikus világhoz az arab-iszlám, nem arab, nem iszlám arab, berber s a többi kultúrákat? S más nem érdekelte? A második kérdés, második felére a válasz: sikerült neki, ha elég sok ember el fogja olvasni e munkáját. Róla, a hasonlókról kell példát vennünk, ha nem akarok messzebbre visszamenni az időben, mert sorolhatnám azokat a művészeket, gondolkodókat, akik életükben nem voltak olyan széles emberkörre hatásosak, mint haláluk után. Végül is nem az a dolgunk, hogy a jelen megítéléseivel foglalkozzunk, bár jó lenne valamiféle visszaigazolás/elismerés saját körünkből, mi több a jól bejáratott ún. szakmai körökből, még életünkben megtudni, nem dolgozunk, alkotunk hiába. Mégsem csak ez hajtja életünket, főleg nem ez. Simon sem tudja leállítani a kezét, az agyát, mert az örökkön-örökké tartó (ti. születésünktől halálunkig) belső késztetés a legelkeseredettebb helyzetekben sem hagyja a pennát letenni. Sem a rajzolót, sem pedig a másikat, a gondolatközlőt. Vargabetűk címen (mely szintén sokatmondó, mindent vargabetűnek tekint, minden tevékenységet, ami nem szorosan művészi munkára vonatkozik), írt könyvében írja: „Életem alakulásában nagy szerepet játszott csodálatosan szabad gyermekorom a gyümölcsöskertekben és a kamaszkor, amit már a sajátos törvények szabályozta külvárosokban (ti. Budapest külvárosai – V. K.) töltöttem.” Nem újdonság, a gyerekkor minden ember életét meghatározza, a látványok, a neveltetés és az iskolák. Tizenkilenc éves korában ismertem meg Zoltánt (16 évesen) a Derkovits képzőművészkörben. Az emlegetett kamaszkorából akkor még megvolt az a viszonylag hosszú, vékony, de erős vaslánca, amin a kulcscsomóját hordta, ezzel verekedni is lehetett, ha kellett. Akkoriban is (bár számomra még ma is –igazából- megmagyarázhatatlan) ellentétek voltak az angyalföldi meg az újpesti srácok között, pedig a Könyvesben valószínűleg összehozta a sors őket, bár a focimeccseken kettéváltak, mint ma is, Vasas- és Dózsa-drukkerekre, ezek évtizedes hagyományok persze, amit egy humanista-pacifista bogár képtelen akceptálni... Alanyunknak azonban kevés köze lehetett az igazi (értsd vérre menő) drukkerséghez, a „fegyvert” csak szükség esetére, önvédelemre tartogatta. A képzőművészet érdekelte, nem csak csupán elméleti, hanem a „csinálás” szinten. Tanulmányrajzolásba mélyült (l. életrajzi adatok, mikor, hol), a középiskolai idők alatt Gábor Béla járt át (a szintén újpesti Kanizsay Dorottya gimnázium rajztanára volt egy ideig) máshová is rajzot tanítani. Az ő tanítási és emberi módszerei még közelebb tudták hozni az ifjoncokat a rajzi dolgokhoz, szeretete sugárzó és irányító volt. Ismerte, meglátta, ajánlotta tanítványainak azokat a képzőművész-köröket, ahol új és korszerű irányvonalakat képviseltek a mesterek. Az ő ajánlólevelével kerültünk többen, Simon Zoltán is, a Derkovits-körbe, amit Szabados Árpád jegyzett 1969-től. Akkoriban minden más volt, Újpest a városrész kisvárosként funkcionált, helyenként inkább faluszámba ment, a képzőművészkör lelőhelye a 12-es villamos nagy kanyaránál volt a Rákospalota-Újpest vonatállomás felé, s amit már Sinkó István (szintén „derkós”) barátunk szépen megénekelt egyik Derkovits-jubileumos kis szövegében. Meghatározók voltak a tanárok, modellek és társak. Kicsit agyaltunk is (aktuális művészetelméletek), de inkább sokat-sokat rajzoltunk. Ragadt ránk mindenféle, akit ott megismertünk máig sem felejtjük. Karakterek, arcok és jellemek. Van mikor csak tizenöt évenként csinálunk egy-egy közös kiállítást, de élnek a még „biztos pontok”: Szabados, Banga, Tolvaly Ernő, Romvári János, Keresztes Dóra, Gyóni Ági, Mohácsi Sanyi, Hernádi Gyuri, Kolozs Ági, Tasi Tibi, Dorombi Mari , persze S. Z. is, és hosszan sorolhatnám ki mindenki még. Nemcsak a volt derkósok emlékeiben, hanem a magyar képzőművészet különböző pontjain valamely módon dolgozó művészekként, akiről szintén hallhat vagy „nem annyira” hall a t. Nagyérdemű. Tudunk egymásról, bár nem mindenki emlékszik mindenkire, hiszen különböző időpontokban mások és mások jártak oda. Mégis meghatározó volt, mint a gyermekkor élményeinek egyenes folytatása, mindenesetre úgy érezhettük: közünk van a művészethez, azon dolgoztunk, hogy legyen. Széntanulmányok, „egyszerű” ceruza- és tusrajzok, néha linómetszetek születtek Simon Zoltán ezen életszakában, a természet utáni rajzok átíródtak ekkor is saját képi, saját teremtett valósággá. Mik voltak a tárgyak, kik voltak az alanyok e tizen-, huszonéves kori rajzokon? „A gyermekkor tárgyai, növényei, madarai és álmai az élet határtalan csodálata; az a megingathatatlan bizonyosság, hogy én a létnek kiszakíthatatlan része vagyok, boldogsággal töltött el.” (I. m.: Vargabetűk.) Voltak persze már akkor is saját meséi, kitalált figurái, de nem tudott és nem akart kitörni a mások számára is felismerhető/értelmezhető figuralitás köreiből. Manószerű bácsijain, öreg nénijein igen korán ábrázolódtak a gyönyörűséges, emberarcokat olyannyira meghatározó ráncok, élet vágta mély barázdák. Korán észrevette az öregség eme szép jeleit. Az öreg embereket sokkal „könnyebb” és jobb rajzolni, több meghatározható viszonyítási pont van az arcukon. Simonnál sokszor felbukkannak később is, esetenként fiatal testhez kapcsolva, s ez „ihlethette” azt a sok-sok szemrehányást, amit egyes kiállításain rendszeresített vendégkönyvekben tesznek időről időre műveinek szemlélői, hogy ti. „túl komor”, „pesszimista a világlátása.” Az embereknek egyre inkább sugallt (elektronikus sajtón keresztül), egyre keményebben sulykolt életről, emberideálról kialakult képe valóban messze áll a Simon által alkotott ember/lényképektől, de a valóságtól magától is. Akkor, amikor a Föld majd’ minden országának lakossága elöregedett, majd mindenki (kivéve talán a kínaiakat, indiaiakat) arról panaszkodik, hogy sok a nyugdíjas és egyre kevesebb az aktív, munkaképes fiatal, addig a világmédia által proponált embereszmény tizen- és huszonéves, magas, karcsú, ránctalan. Igaz korpás fejű – de nem sokáig, csak míg x-terméket rendszeresen használni nem kezdi –, fáradhatatlanul büdösszáj-ellenes (rágógumi-, frissítőtabletta-reklámok), meg egyéb szagok és fertőzések ellen is hatékony szereket, tömény vegyszerszarokat, kell szereznie, szép steril hétköznapokon Anyuval, Apuval csak mobilon társalkodva. Ebből a szempontból tehát, és más szempontokból sem, tartom sem az alkotót, sem műveit pesszimistának. Csak nem hajlandó idealizálni, szebbé tenni, megszépíteni mások bevett ízlése szerint a dolgok ábrázolását. A valóságot úgyis jobban ábrázolják a masinákkal készített fényképek. Azért hangsúlyozom ezt, mert a grafikák is azok, mármint fény-képek, mert két dimenzióban csak úgy lehet absztrakttá tenni a háromdimenziós dolgokat, ha valamilyen módon (vonalkákkal, pontokkal, satírozással) érzékeltetjük a fényt és árnyékot. Miért nevezik még sokszor komornak, szomorúnak, mogorvának a műveit, holott ha a maga élő valóságában megjelenik, derű-móka-kacagás kel ismerősei, barátai közt, mert jókat mond, azt mondják vidámak a történetei. Akkor hol az ellentmondás? Meghasonlott tán a művész önmagával, netán kissé skizoid? Nem hinném. És nincs ellentmondás. Csak mikor, ki, mit lát nevetségesnek? Magam nem tudok a Chaplin-filmeken vidulni, mikor pl. elromlik az automata kukoricacső-forgató gép, s leállíthatatlanul pörög-pörög, villámgyorsan radírozza (!) a szociális vívmányként „etetett” munkás fejét, meg mikor leesik valahonnan, pofán csapják és seggbe rúgják... Ezeken összeszorul a torkom, nem bírok röhögni, akinek baja van, azzal együttérzek... Más ezekben a dolgokban is az igazi mondanivaló, az kemény és világlátás-formáló Chaplin ismerte az eszközt, hogyan lehet minél nagyobb embertömeg közé elvinni véleményét.
S mikor, ki, mit lát szépnek? Nézőpont kérdése? Vajon Rembrandt időskori önarcképe nem szép? A düledező kalyibák, a kampón függő kibelezett szarvasmarháról készült festmény? Dürer maga, felesége, öreg édesanyja is kancsalok, dülledt szeműek és a rajzok róluk nem szépek? Ami nem szimmetrikus, nem barbie-s, nem szép?
Ún. „kultúrafüggő” a színek megítélése maga is. A szén, ecolin, tusok, árnyékolt ceruzarajzok fő színe általában a gyönyörű és dekoratív fekete, sötétszürke s árnyalataik. Mi úgy tudjuk itt Európa közepén, Magyarországon, az Észak-Balkánon, hogy a fekete a gyász színe, kevéssé ismerjük azokat a népeket és kultúrákat, akiknél a fehér tölti be ezt a szerepet. Sokak számára e kettő: öreg emberek, ráncok fekete, sötétszürke színekkel ábrázolva csak valami egészen szomorú lelkületű ember találmányai-ábrázolmányai lehetnek. Ezeket a megítéléseket-hatásokat gondos nevelő munkával érik el nálunk kora gyermekkorunktól folyamatos pszichodresszúrával. Nos, hogy egészen pontos képet kapjunk lássuk mit ír a ráncokról ő maga: „A város arca fáradt és kimerült, ráncai az emberek ráncai. A napok egymás után görögnek. Az a tudat, hogy az egyik ember helyére észrevehetetlenül másik ember lép és az én helyemre is bárki odaállhat rádöbbentett arra – létem igenis megkérdőjelezhető.” Amikor ezeket írta már elmúlt a gyermekkor felhőtlen boldogság- és biztonságérzete. Ebben az időben már kiderülhetett a számára: kizárólag művészi munkából képtelen megélni, magamenedzselésre alkotómunka mellett sosem futja (majdnem) senkinek. Még ez sem pesszimizmus csak és kizárólag a meglevőségek élesen látása. Minden ember életében meglepődés a boldog gyermekkor után: a maga küzdelme a létért. („Ehess, ihass, ölelhess, alhass…”– bocsánat, újra nem állhattam meg az idézést –, valahol kell egy hely és minden pénzbe kerül ezen az ég egy adtán.) Nem csak neki, mindenkinek küzdelmes volt az élete valamilyen módon. Ennek ábrázolása nem pesszimizmus, hanem feltárás. Akkor sem volt és most sem novum, csak éppen átélni nehéz a sok szép mese és irodalom után, amikre azt hittük felépíthetjük életünket, s amelyekből azt vettük ki a jó elnyeri méltó jutalmát…; s aztán ez lassan módosulgat: ez lehet, de nem azonnal, s nem mindig mindenkinek, nemcsak az ún. jóknak, hanem, sőt, néha bizony a mi talán szerencsétlenül sikeredett (szocialista-szociális? vagy csak nem kispolgári?) erkölcsi értékrendünk szerint ippeghogy a rosszaknak előbb… A mindenféle fentebb emlegetett kenyérkereső foglalkozások némelyikének annyi köze van a művészethez, mint szárnyaló (szép) cserebogárnak a lópatkóhoz (előbbit néha utóbbi el bírja találni, s akkor...). Az ezerkilencszáznyolcvanas évek alkalmazott grafikai, tankönyv-, szakillusztrátori munkássága még csak-csak, de ott is kötve volt a keze. Pontosan ábrázolni, mert kötelező az értelmező szemléltetés, nehéz feladat. Az arculattervek, reklámgrafikák készítése is igényel kreativitást, sokat lehet, és kell is, használni a fejünkben levő komputert, legalább nem rozsdásodnak be a kerekei, de csak némileg tükrözheti a „végtermék” a létrehozó személyiségét, mert ezek valakinek/valaminek a szolgálatában állnak. Ez sem baj, sőt lehet gondolkodni, előtanulmányokat, variációkat sorjázni, míg végül létrejön a kiforrott, az összefoglaló esszenciája egy-egy gondolatkörnek, tevékenység-szemléltetésnek. Fontos a kép- és jelképalkotás képessége, ez is sokszor „összejött” Simonnak, ami megvételt, azaz fizetőeszközhöz jutást jelentett. Ezekben az években, mintegy hat év az életéből (!) hatalmas munkát végzett – l. tipográfiai munkák felsorolásánál – alig volt/lehetett ideje saját alkotói elképzelések megvalósítására. Annyi a szerencsénk, hogy fecni-firkái akkor is voltak és fejben dolgozás is lehetséges. (Tanúsíthatom: létezik gondolatspájzolás.) S ez azután, a sok-sok vázlat-, ötletlerakódás kezd érlelődni, mint a cefre, aztán forrni, ki kell főzni az ízes rothadmányt. A főzés-kigondolás is hosszú idő, de végül edényagyunk falán lefutó (jól megszerkesztett pálinkafőzőkön is van ilyen) hűvös csöveken lepárlódik a tiszta gondolat, néha az üres papíron már látjuk, hova kell húznunk a meghatározó és részletező vonalakat. Nem kell megijedni, ha a vonalak, ha a felhők, a fák feketék. Vannak, korábban csak azok voltak, fekete-fehér fényképek. Milyen igazak, milyen jól érezzük általuk a valódi, elmúlt időket. Sok filmes fiatalember a kétezres években vissza fog térni ezekhez az ún. nem színekhez, pontosan erejük, kifejező erejük miatt. Akkor, amikor mindenféle színes munkákat, nem kifejezetten grafikai eszközöket, hanem festészetbe hajló színorgiákat kezdett alkalmazni (persze S. Z, hiszen róla van szó), mindenféle tanácsok és (kor/korszerűség) elvárások szerint, határozott gyengülést, egyénietlenedét eredményezett, mi több inkább „látható” izzadságszagot, erőlködést. A fekete rajzok igazából több színt hordoznak nála, aki eleitől fogva képes volt mívesen vezetni a vonalakat, tónusokat. Elbeszélő típus. Mindig történik valami lapjain, az érzékeny-finom megformáláson túl is, a néző számára is vannak történetei, amelyeket aztán maga-magának mindenki lefordítgat. A kérdés, hogy kell-e, érdemes-e mindig törekedni erre? Mindig magyarázni akarni, vagy belemagyarázni saját magunkat. Megfejtősdit játszani: Azt akarta-e a művész ábrázolni...? … amit a kor is sugalmazott?… Rissz-rossz kultúr és (magukat így tituláló) művészettörténeti koratankönyvek ilyen és hasonló kérdésfeltevésekkel bombázzák nebulói fejeinket. Persze a korok nem sugalmaznak, saját korainkban történnek velünk a nagyon is kézzel foghatók, s ezeknek testünk-lelkünk látja hasznát-kárát. Miután a földrészeken azonos időkben hasonló folyamatok zajlottak le, látszólag egymástól függetlenül az alkotók ugyan olyasmiket mutattak fel, a tudósok szinte egy időben fedezték fel a folyamatok törvényszerűségeit, használati eszközöket követeltek az új idők... Csak a mi újabbnak nevezett korunkban kezdődött felvetődni az elsőbbség kérdése, az individuum hangsúlykapása okán. S a vita az értelmezhetéseken: mindenki meg akarja mutatni hozzáértését, ha (viccből) rosszmájú akarok lenni, azt kell mondanom, ha aki nem tud is műveket létrehozni, az főleg…, de persze azért ez így erős, és igazságtalan. Ezzel a kissé sokkírozó (és enyhén sztereotip) szöveggel csupán annyit szeretnék elérni, hogy a művészek, jelen esetben Simon Zoltán műveinek önmagukban való szemléletére ösztökéljem igen tisztelt Nézőit, s ne folyton a számon kérést kelljen hallania, vagy persze a személyének, nem a műveinek szóló dicséreteket. (Mert ellenpólus is akad bőven, ami azt jelenti, akármit ad elő, csak mert ő csinálta, hozsannázandó… különben nem látszik, hogy szeretjük.) Ez nehéz feladat, s igazából a művészet-, művelődés- és irodalomtörténet – és a mindenfajta -történet – korunkban is küzd e problémával, csak az jóval kihatóbb lehet generációk életére, mint a mi kis tárlatlátogatásaink, magánszemlélődéseink. Nos igen, az 1989-es év a világ népeinek életében sok-sok változást (divatos szóval: rendszerváltozást is) hozott. Most nem beszélek arról, hogy már 1986 tájékán elkezdtek egyezkedni a nagyhatalmak, gondosan titkoltan, a fejünk fölött a jaltai egyezmény felborításán, a földi javak és hatalmak újrafelosztásán; napjaink kurkászó elemzői sem mondták ki a helyet pontosan és világosan, de ez Máltán lehetett. (50 év múlva majdcsak eljön az idő, a történések értékelésére, kimondására, ha lesz még Spektrum tv vagy Discovery-féleség.) Arról sem érdemes fejtegetésekbe bocsátkozni, hogy a kis európai népek (meg a nem európaiak is) mind a maguk érdemének tekintik a fejleményeket, holott csak felülről megengedték nekünk, mi több ránk kényszeríttették saját demokráciáink/váraink építgetését. Mindenki elengedte a kezünket, boldoguljunk, csak a keretek adottak (kapitalista piacgazdaság + parlamentarizmus) meg a minták is, csak a hagyományok és az alapok hiányoznak. Simon életrajzában is megtalálható ez az évszám. 1989-ben hagyott fel, úgymond az alkalmazott grafikai tevékenységével, s fordul saját egyedi grafikái felé. Sok oka volt ennek. Megunta a másoknak dolgozást, a feltételek is megváltoztak, s inkább ezeknek tulajdonítom a sorsfordulót az ő esetében is, nem holmi laza ködöknek. Magyarországon megváltozott a könyvkiadás, mindenféle tekintetben. A nyomdatechnikák többé nem voltak Cocom-listásak, bejöhettek a szkennerek új generációi (is), amelyek lehetővé tették a fényképek gyors feldolgozását és a személyi számítógépek egyre korszerűsödő grafikusprogramjai, „kiváltották” a papíron, kézzel rajzolt szemléltetést. Egy fotó mindig gyorsabban elkészül, ha még a hagyományos laborálási időket is tekintetbe vesszük, mint a bármilyen gyorsan készített rajz, ami előzetes kutakodást igényel, ha jók akarunk lenni. (Digitális fényképezőgépek még nem, de asztali számítógépek akkor már voltak.)
Egyedi művészi grafikák készültek addig is, de most többek és megmutatni kívánta őket alkotójuk. Miért? Mert nem a fióknak dolgozik az ember, hanem valamit adni akar a világnak a világról, a maga tükrét tartja elénk – rólunk. Keresni kezdte a kiállítási lehetőségeket, amelyek feltételei szintén változóban voltak. Pályázni kellett mindenhova és pályázatokat indítottak a különféle arra hivatott felkent és felkenetlen intézmények. Hol sikerrel, hol sikertelenül folyt a szakadatlan munka, s az újabb utak keresése, mármint magukon a rajzlapokon. Kísérletezés új anyagokkal technikákkal, színekkel. Ez az egész így együtt egyszerű leírva. Időben és térben azonban hatalmas, embert próbáló feladat, ha „kizsűrizték” valahonnan, teljes kudarcnak élte meg, ilyenkor a legmegrögzöttebb magabízó is kétségbe vonja saját tehetségét, hát még egy folyton vívódó, új utakat kereső művész. A kilencvenes éveket mindennél több tépelődés kísérte. Ami szó szerint veendő. Szemtanúja voltam számos rajztépésnek, elégedetlenkedésnek, fültanúja kérdéseknek: most merre? Mert az ez azt mondja amaz meg mást, hogy mi a trend, mi a jó, követendő. Csak annyit tudtam mondani, mint a delphoiak: „Ismerd meg önmagad!”, s csak annyit bírtam hozzátenni: „Fogadd el önmagad! A művi beleavatkozások (papír, toll, homok, fém, műanyag szir-szarok képbe applikálása) 1. nem a te műfajod, 2. kitalálta már más zsigerből, van akinek jól áll, nálad erőltetett agyalás, s ez látszik. Maradj az ‚egyszerű’, saját régi jól bevált eszközeidnél (ceruzák, tusok, ecoline-ok, néhány színt alkalmazó szitanyomatok stb.)!” Talán túlzás volt direkt módon beleszólnom, de a látható bajlódások egyik fő okának ezt láttam. A kezdetektől fogva egy és ugyanazt tudja. Ez homogénné teszi a munkásságát. Mások mit nem adnának, ha ilyen gazdag kifejező erővel tudnának rajzolni. Simon Zoltán elégedetlen magával, utakat keres, s néha tévutakra téved, ettől még nehezebb folytatnia. Elégedett talán csak Salvador Dalí volt magával, a művészek közül, de abban sem lehetünk teljesen biztosak, mert láthatóan és tudatosan a külvilágnak élt. (Vannak azért elszólásai, de még évek kutatómunkája lesz, míg ezek igazi értelmükben a felszínre kerülnek. A tengersok kötetnyi album, mi több életrajzkönyvek ellenére, azok még azt fújják, amit ő akart sugallni.) Soha nem lehet egy másik ember teljes életrajzát, még néha a magunkét sem, megírni. Simon 1991-ben áttért a testfestésre, a testdekorálásra „magyarul” a tetoválásra. Miért tette ezt, hiszen ez újra alkalmazott grafikai tevékenység, csak még nehezebb, itt nem lehet tévedni, radírozni, át- meg átfesteni – szurkálni, újraszurkálni! – ugyanazt a felületet, hiszen élő ember az alap. Miért kezdett ezzel foglalkozni? L. részletesen az Új Művészet 1995/6. számában. Annyit azért elárulhatok itt e lapokon: a művészeti piac telített volt már akkor is. Művekkel. Jókkal és rosszakkal. Emberünk nem nagyon kerülhetett/maradhatott a porondon. Annak feltétele: folyamatosan kiállításokat rendezni (terembérlés; grafikák, bárminemű-műfajú munkák adjusztálása, keretezése, szállítása – esetleg vidéki városokba, külföldre stb.) nem olcsó dolog, főleg ha az embernek magának kell fizetnie mindezt, mert az esetleges meghívó fél, vagy a pályáztató nem vállalja e költségeket. A kisebb művészeti szervezeteknek (Alap-utód MAOE sem tud mindig ilyesmiket, főleg nem teljes mértékben finanszírozni) nincs pénzük… sok a célzottnak nevezett támogatás kulturális intézmények részéről, s aki nem felel meg a céloknak és divatoknak, azt nem lehet, nem érdemes pénzelni. S mint minden terület már e hazában, bűzlik a részrehajlástól, etikátlanságtól, szakértelmetlenségtől és hangos a szakmainak nevezett átpolitizált vitáktól a képzőművészet összes csarnoka és sok-sok irodája. Meg még a nagy szegénység, meg a nagy gazdagság, sokak ízlés nélküliek, mások sznobok. Csak ennyi a küzdelmek oka. Mit tehet ilyen viszonyok között egy alkotni vágyó ember, mint az elején az idézett levélben már elmondtam, keres valami igát, ahová behajthatja fejét, megélhetési célokból, s közben küzd az önmegvalósításokért, ha marad még ereje és célját nem hagyja szem elől veszni. Erről is írt már (L. Vargabetűk): „Azt hiszem ez a kettősség az, ami eldöntötte a vargabetűknek azt a sorozatát, aminek a végén ott kell lennie az értelem bizonyosságának.” Eme bizonyosság elérésére, csak remélni lehet lesz még Simon Zoltánnak elég ideje, esetleg még ötven éve.
Vértesi Klára
Simon Zoltán művészetét egyszerre jellemzi egy technikai problémákkal viaskodó kísérletezési attitűd, és egy súlyos, nyugtalanító, bár nem feloldhatatlan pesszimizmus, mintegy a kísérletező kedv ellenében, amit nevezhetünk nagyvonalúan a vegyes technikával készült grafikák tartalmi, szellemi vonatkozásának.
A kiállított anyag hiába is szándékozik teljes képet adni az utóbbi évek munkáiról, törekvéseiről, képtelen Simon összes útját reprezentálni. Az mindenesetre kitetszik a tárlatból, hogy a művész kulcskérdése: miféle világba is helyezze sajátos figuráit, ember-állat alakjait. Absztrahált, konstruált, vagy esetleg organikus legyen az a világ? Mind az alakok egymáshoz való viszonyát, mind a figurák és környezetük többrétegűségét, összetett viszonyrendszerét a jellegzetes, markáns technikai megoldások mélyítik el. Simon az (alap)anyagra, a fehér, piszkosfehér kartonpapírra eltérő színű, akár több rétegben, tépéssel formált további papírfelületeket ragaszt, illetve tustintával, pasztellel különböző sűrűségű, összes teltségű háttereket alakít ki. A figurák szikár, száraz - de néhol nagyon is érzelmes - vonalvezetése összhangra lel a tépett papírszélek elfojtott sikolyával, hogy költőien fejezzük ki magunkat.
A rajzokból áradó szorongás jótékony iróniával párosul, ami időnként Lóránt János Demeter képi világára emlékeztet, még akkor is, ha Lóránt többnyire a vidéki létből eredezteti munkáit.
A kiállítás a cet gyomrában, pontosabban annak szájában kuporgó, Jónás-ábrázolással veszi kezdetét. Ez a Jónás nem próféta, nem a tudás letéteményese, nem Isten ember, hanem egy „szorongó", torz figura csupán: egy gnóm, akit mintha átvertek volna a magasabb hatalmak. Mert maga a cet sem cet, hanem egy emberi fogakkal ékesített, nagy tengeri sügér.
Simon „borítékos” sorozatában a levélbontás alapélménye, izgalma érhető tetten. Az információra éhes ember remegő kézzel tépi fel borítékot, s az efemer papírtárgy ott szakad szét, ahol a vak erők éppen jónak „látják". Gyíkok, madarak, emberek, férfiak és nők, így sorsok, történetek lépnek elő az applikált borítékokból: genezis és tudatalatti - komolyan és ironikusan. Ez a borítéktépés mintegy értelmezi a tépéstechnikával készült grafikákat is. Vehemencia, igyekezet ingerültség szólal meg általa, és annak vállalása, hogy kész tudomásul venni a teremtő mozdulat erejéből, lendületéből adódó kiszámíthatatlanságot is.
A művész Tetszőleges tükröződések című képén a szakrális világ felé invitál bennünket. A tépett szélű kartonfelületek fent az égi szférát, míg alant a földi, materiális közeget jelenítik meg. E terek között, e terektől egy világosabb felület különül el, míg az ellentétes erőket, létszférákat a jellegzetes Simoni alakok, ezek a meztelen férfi alakok tartják, egyensúlyozzák ki, akik hol szárnyakkal, hol anélkül láthatók, de „csupaszon” is a bánatos, egykedvű, tompán szenvedő földi angyalok, művészi reinkarnációi ők. Egy másik képen az égből egy alábukni készülő angyal hajol ki gúnyos arccal. Meglehet, ő mégsem kényszerül a pokol bugyraiba.
Simon legerősebb sorozata az Urbánusok, illetve azok a képek, melyek e darabok szikársága, szűkszavúsága felé konvergálnak. A város tagolt, zárt környezete, és a bennük létező, néma, kifejezéstelen arccal megjelenő emberi alakok igen keserű, kritikai képet rajzolnak világunkról. Egy szobában vagyunk történetesen. Az ablakokat, ajtókat bedeszkázták, a padlón egy szép, titokzatos leánygyermek fekszik. Halott vagy éppen kiálmodni készül magát ebből az enteriőrből.
Aztán maradunk még a városban, csak kint vagyunk az utcán, esik az eső, az emberek esernyőt tartanak a fejük fölé. Hogy ez az eső nem pusztán egy hirtelen jött hangulat metaforája az „esőcseppek” sárgás-pirosas pasztellvonalai tehetnek. Ez az eső a lét nehéz zivatara. Az Időtlen idők című képen egy emberrovar ahhoz hasonlóan van karókra nyársalva, miként a gébics tűzi zsákmányát a kökénybokor vagy az ezüstfa tövisire. Életet csak nyomokban mutató térben részvéttől és tehetetlenségtől meghajló alakok sorakoznak.
Simon Zoltán gyűrt hártyapapírt használ A Nagy Testvér című rajzon. Ezt az anyagot ragasztja fel a kartonlapra, majd festi meg acryllal. A felragasztott papír emberi fejet, illetve emberi alakokat formál, míg a színfoltok a Nagy testvér figuráján félelmes arccá állnak össze.
Az Ecloga, a kiállítás záródarabja, valamelyest „rendezi a sorokat”. A központi figura elmélyült, szép alakja oldani próbálja a pesszimisztikus töltésű, az antiutópiák reménytelenségét hordozó kompozíciókat. Természetesen itt sincs szó idillről, a „gondolkodó” lábai előtt hatalmas repedés tátong. De talán van remény, a fekete seb felett egy fehér tüllhártya lebeg.
Kapolcs, 2001. június 27 – július 5.
Hemrik László
Simon Zoltán kiállításának nincs címe, viszont lehetne neki több is, akár három. Például Átjáró, történetesen az Átjáró címet viselő grafikák miatt, de nem csupán azért. Az átjáró összeköttetést jelent, megteremti két tér, két idősík vagy két gondolat közötti átjárás lehetőségét. Simon alakjai, ezek a lecsukott szemű, és mégis szívszorítóan a nézőre meredő figurák mellett időnként ott egy ablak- vagy ajtónyílás, mondván: mehetnek, ha tudnak. De az is megeshet, hogy éppen megérkeztek, megjöttek valahonnan, odaátról, ide a grafikák előterébe. S a néző, ha nem rest, ha képletesen áthelyezi magát a képi világba, még okulhat is Simon figuráinak sorsából, mert könnyen fény derülhet arra, hogy az ő, mármint a néző, kiegyensúlyozottnak, véglegesnek hitt élethelyzete, csak egy csacska ábránd. A művészi szabadságban fogant, groteszk alakok esendősége saját esendőségünket szolgáltatja fel és ki. De nem kell viszolyogni vagy megijedni ettől, a téli faágat is lehet szeretni, sőt az esendőség vállalása a szembenézés bátorsághoz vezető lépcsősor első és legdöntőbb foka. Éljünk hát az átjárás lehetőségével!
Simon Zoltán adhatta volna az Aviátor címet is a kiállításának. Nézzünk csak rá, a nevezett munka pontosan szemlélteti az örök szárnyalni vágyó, emberi természetet, és annak mindenkori lehetetlenségét, permanens kudarcát. Repülni torzószárnyakkal? Mert mi más az emberi létezés a legelvontabb, legáltalánosabb értelmében, mint ennek a törekvésnek, ennek az állandó késztetettségnek az érvényrejuttatása, és ezzel párhozamosan a folyamatos kudarcélmény minél sikeresebb kompenzálása. Miközben ideig óráig ki-ki megízlelheti a repülés mámorát. Vajon kinek nem volt még olyan álma, melyben repült volna, hogy szárnyakkal vagy szárnyak nélkül – egyremegy. Simon Zoltán munkái megmutatják ezt a vágyat, de a hangsúlyt inkább a földre zuhant, a gravitáció foglyaként egzisztáló emberre helyezik. Nagyon szép többlettartalmat kap az Aviátor attól, hogy Simon egy szibériaiban raboskodó férfit választott „hősének”. Ugye, nem kell ecsetelni, mi jellemzi az orosz börtönviszonyokat, milyen életminőséget kínálnak, miféle felemelkedéssel kecsegtetnek? És azt hiszem, azt sem kell bizonygatnom, hogy az Aviátor-ban a művészi önreflexió – benne élc és kritika – is fontos szerepet kap.
A kiállítás címe lehetne A mandarin halála is, avagy hódolat Bartóknak, mely nemcsak a Bartók évfordulóra készült munkákra, hanem a kiállított anyagból kiolvasható bonyolult kulturális utalásrendszerre is rámutatna. Miközben felhívnám a figyelmet a Simon-grafikák és Bartók zenéje közt fennálló természetes kapcsolatra, mely kapcsolat legalább olyan mély és összetett, mint a szekszárdi kékfrankos és a rozmaringos vaddisznósült viszonya. Ha már a gasztronómiát érintettük, s gondolatunkat is folytatni kívánjuk, meg kell, hogy jegyezzük, a világot leginkább kulturális jelenségek formájában „fogyasztjuk el”. Még a természeti élmény, még az érzéki benyomások is kulturális tartalmakkal telítettek, miként Simon képeinek absztrakt és elvont, téralkotó egységei. Hatalmas ívet ír le a kulturális aspektusa is az anyagnak. Az ív egyik végén láthatók a taino indiánok madonnái, akik az örök nő, a termékenység, így a folyamatosság, a folyamatos élet megtestesítői, míg a másikon Eörsi István, miközben az örök ellenzéki filozófus/költőnek emléket állító grafikán keresztül megidéződik a huszadik századának második felének kesze-kusza magyar társadalma is.
Néhány évvel ezelőtt azt írtam Simon Zoltán karakteres munkáiról, hogy azok a megtépkedett világkép lenyomatai. Állításom ma is megállja a helyét, de kiegészíteném azzal, hogy a művész azért képes ezen az ezredvégi-ezredelőn mindenkit megszólítani – a mindenkiről azért ne legyen illúziónk – , mert sajátos kézműves technikájában a klasszikus grafikai hagyomány mellett jelen van a dada fájdalmasan ironikus, mindent tagadó, s mégis mindent bevállaló mozzanata is. Az, amit megtépkedtek, ami szétszakadt, Simon képein valamiképp mégis összeáll. Akkor is, ha nincs címe a kiállításnak.
A megnyitó szövege az ÉS 2007. április 13-i számában is megjelent.
Simon Zoltán negyven éve kutakodik a grafika területén, keresve a rajz nyelvén elbeszélhető látomásait. Groteszk és sírni való kis hősök, fázós homonkuluszok, csonttá sorvasztott madarak és rozzant terek népesítik be lapjait. Hol személyiségüket vesztett véglények, hol őskori leletek ezek a szereplők, tollal, ceruzával, papírmetszettel létrehozott alakok.
Simon szereti eszközeit, és sajnálja lényeit. Nem drámázik, nem kiabál lapjain, együttérzéssel rögzít. Majdnem naturalista és majdnem szürreális. Itt-ott karikatúra, itt-ott expresszív átírás mindaz, mely kreatúráinak jellemzőit adja. Szűk tereket és finom felületeket alkalmaz. A robbanó kompozíciók és a kétségbeesésig szánni való karakterek adnak feszültséget lapjainak. Simon esztétikailag perfekt grafikái olyan kutatóárkok, melyek mélyén sok meglepő lelet várja az érdeklődő nézőt, s mellesleg még a hatvanas-hetvenes évek legjobb grafikai hagyományaira is rálel a kutató. Csak türelmes tanulmányozás és beleélő képesség szükségeltetik, fogékonyság az irónia és tisztelet a szaktudás iránt. Simon grafikái empatikus üzenetek a szegénység, a kiszorítottság és a félelem területéről, afféle csendes helyzetjelentések.
Sinkó István
...”A Keserédes rövidtörténeteinek legfontosabb alogizmusát,melyet mint a „visszacsodásítás” folyamatát írtuk le, Simon Zoltán illusztrációi felerősítik. Képi ’tolmácsolását’ adják továbbá a rövidtörténet olyan jellemzőinek is, mint a reduktivitás ( a történéseken kívül az idő- és a térábrázolásban is), mint jelentéstelítettség és metonimikusság, parodisztikus referenciák stb. A grafikák ugyanis elsősorban nem tematikusan felelnek meg a szövegnek, diskurzivitásuk lényege inkább az ikonikus elemek egyszerűségében, a formasémák szintetizáló jellegében, illetve ez utóbbiak szándékos eltorzításaiban keresendő. Hogy a témamegfeleléseknél fontosabb hasonlóságok is vannak a történetek és illusztrációk közt, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy bár jól ’felismerhetők’ az elbeszélés hősei (pl. a cápa az italozó barátok), a cselekvés (ivás, repülés) és a tárgyak (pohár, házak) valójában a grafikák nem tesznek kísérletet arra, hogy a történéseket elbeszéljék. Sem az egyes grafikák határain belül, sem a képek között nem épülnek ki narratív viszonyok. A tér/sík, a forma (kontúr, alakséma) a szín és az árnyalatok tekintetében is a grafikák a lehető legmesszebbmenőkig ”spórolnak”, kerülnek minden feleslegeset – az egyes képekben éppúgy, mint a sorozat viszonylatában. Az epikus eredethez, a Keserédes történeteihez tehát nem a megszokott módon hűek az illusztrációk.
Az az érzésünk, mintha Simon Zoltán valamiféle ’ősforma’ alakváltásainak engedve bontaná ki a jelentést, mindazt, ami a történetekben a fabulán túl van: például megmutatkozik a nyelv naturalizmusában vagy a szereplők és környezetük reflexív viszonyában, kölcsönös hasonulásaikban stb. Ezeken a grafikákon mintha ugyanaz a félig emberi, félig állati lény tudna mindig mássá, hol egy kicsit emberivé, hol pedig állatiasabbá válni ( sőt a Deja vu illusztrációján még gépszerű is). Élőlények és élő- vagy élettelen környezetük vigasztalan, sőt tragikus (például a Beszélgetéstöredékek I. II. III. illusztráció-variációi), máskor groteszk (pl. a Keserédes macskarajza) egymáshoz idomulását láthatjuk: hős és környezete kölcsönös csapdahelyzetét.
Az elbeszélésekhez hasonlóan az illusztrációk is nyitnak a maguk virtuális valósága fölött vagy mellett egy másikat is, hiszen a jelentéses formák körül vagy azokra rámontírozva betűt, írásjeleket, transzcendens szemet imitáló képi elemeket láthatunk. Az illusztrációk is kettős virtualitást építenek tehát, akárcsak a novellák, s ez akkor is igaz ha egyébként nyilvánvaló – már csak azért is, mert az utolsó hat novella mellett nincsenek képek -, hogy a „visszacsodásítást” valójában a szövegre bízzák. Hagyják, hogy a beszéd, melyet a fülszövegben Bene Zoltán így fogalmazott meg: „ a könyv végéhez közeledvén lassan megfogyatkozik a keser, hogy megszaporodjék az édes”.
Szürke, fehér, bézs. Fekete vonalak, érdes, dörzsölt, szálkás felületek. Simon Zoltán grafikai lapjain ezek az első szembetűnő karakteres jegyek. Közelebb hajolva azután a szürke, bézs lapokon bálványszerű, menhír hatású lény-szobrok sejlenek elő, közöttük rajzolt utak, sebek, vonal akadályok, egy-egy tárgy csontváz, hajók, oszlopok, lapok.
Simon grafikái metszett, karcolt papírkollázsok és szénrajzok, krétafirkák. Mind egy-egy elbeszélés. Fabulák, meg nem írt történetek bávatag vagy gyűlölködő homonkulusz hősei, egykorvolt lények utódai, karjuk, lábuk, szárnyuk vesztett béna, kétségbeesett madarai. Simon sajnálja hőseit, hősei pedig az embereket. Az emberek esendőek, a grafikai lapok szereplői szánandók. Szürkeségük, lágyan felrakott emberarc-vonásaik, komor arckifejezésük szánakozó és egyben bús-borongós.
Simon Zoltán: Codex Syreni
A grafikai lapokon megjelenő történettöredékek az archaikus korba visznek minket vissza, példázatok, szutrák és mítosz –fragmentumok jelennek meg előttünk, olyan kortárs nyelven, melyet a 20. századi magyar grafika dolgozott ki (Szabados, Banga, Szemethy), és amelynek továbbélése azt bizonyítja (pl. Gaál József grafikáin, képein), hogy a törzsi művészet, az archaikus korok képi, plasztikai emlékei enigmaként őrződnek bennünk. Simon képfelfogása ezeket a mestereket idézi, azonban tőlük eltávolodva a grafikától a kép felé mozdul. A derengő színű felületek, a szürkék-feketék, homokszín, okker és néhol a narancsos krétanyomok már-már monokróm képeket sugallnak. A vonal erős nyomhagyása persze visszarántja a nézőt az egyedi grafikák világába, de a kritikus elmerenghet: vajon milyen lenne ez a világ táblaképben megfestve?
Simon Zoltán: Teríték
Simon teremtette bálványvilág általában két- vagy háromszereplős. Esetlen esendők bámulják egymást, harapnak csontfogakkal, vigyorognak fogatlan ínnyel, a világ nem körülöttük, de bennük, közöttük feszül. Ezért bálványszerűek, ezért életteliségük egy bazalttömbbé. Mágikusnak, beavatottnak látszódnak, ám mégis inkább egy letűnt, megkövült kor kisembereinek nézzük őket. Hrabal gyöngéd barbárainak késői utódai, vagy épp korai ősei.
Olyan lecsupaszított világban szenvednek, vergődnek és szánalomra méltóan küszködnek Simon Zoltán hősei amely egyszerre idéz egy teljes világpusztulást, egy végső armageddoni leépülést és egyben egy hétköznapi nyomort, szegénységet, kiábrándultságot, kietlenséget. Így válhat Simon történetmesélő lapjainak legtöbbje létkritikává, ismeretlen történetek ismerős képi illusztrációjává.
Posztmodernizmusunk már le- és felszámolt minden kézzelfoghatót, már csak a „mesék tején” élünk, de micsoda mesék ezek? „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted”- írja Weöres Sándor Út a teljesség felé című művében. Talán nem Simon lapjain keresztül jut el hozzánk a világ válsága, de a már megteremtett „kietlen, csendes, lény nem lakta Éj” képei víziószerűen fel-feltűnnek Samsara-sorozatán.
Nádor Galéria
2015. május 5-19.
Sweet Bonanza Gioco Slot Machine Demo Gratis
Content
Ambientata in un mondo fatto di dolci e caramelle la slot machine Sweet Bonanza gratis di Pragmatic Play prevede animazioni che fanno esplodere i simboli estratti e bombe in grado di moltiplicare i premi vinti fino a un massimo di 100 volte. La società è stata fondata nel 2014 e nonostante non abbia alle spalle nemmeno un decennio di esperienza, vanta prodotti di gioco di alta qualità, con un ottimo livello grafico e di design. Inoltre, le slot online di Red Tiger sono caratterizzate da diverse funzionalità tra le quali il mulinello a grappolo. Tale funzione si basa su un sistema secondo cui i medesimi simboli, invece di atterrare l’uno accanto all'altro su una linea di pagamento, si presentano disposti in una serie di grappoli. Entrando nel vivo dei 51 titoli implementati dalla software house, segnaliamo tra i più popolari, Wild Circus, Five Stars Power Reels, Jack in a Pot.
ELK Studios presenta una vasta gamma di slot emozionanti, con temi unici e bonus innovativi. Avrete una fantastica esperienza di gioco visitando un casinò basato su ELK Studios. Le slot Elk sono caratterizzate da un'eccellente qualità del suono, un gran numero di giochi bonus e molta attenzione alla grafica. La nuova serie di slot Pragmatic Play offre inoltre una varietà di funzioni uniche come il Bonus Balls, che aggiungono dinamicità e maggiori possibilità di ottimizzare gli spin, consentendo ai giocatori di moltiplicare le loro vincite. Slot come Lucky numbers, invece, introducono un numero selezionato casualmente che può portare a vincite aggiuntive. La saga Big Bass è ormai diventata iconica e si è arricchita, negli anni, di moltissimi titoli che offrono caratteristiche di gameplay sempre diverse e accattivanti.
Abbiamo approfondito i dettagli dell’opzione di acquisto bonus e, in base alle nostre sweet bonanza esperienze, non consigliamo questa opzione. Per comprendere più chiaramente le nostre riserve rimandiamo ai nostri approfondimenti nelle righe sottostanti. È un’opzione allettante per coloro che amano mettere a punto strategie per i propri giri e aggiunge un ulteriore livello di processo decisionale al game. Il giocatore ha la possibilità di aumentare il moltiplicatore di scommessa del 25%, fino a 25 volte la scommessa per linea. Quando si gioca con l’Ante Bet attiva, la possibilità di ottenere simboli SCATTER aumenta. Inoltre, il gioco si distingue per un Ritorno al Giocatore (RTP) del 96.53%, valore che si posiziona sopra la media delle slot online.
Betsoft, leader indiscusso nel settore dei giochi d'azzardo online, vanta una consolidata presenza a livello globale grazie alle numerose certificazioni e licenze indipendenti ottenute in diversi mercati. La vasta gamma di prodotti di alta qualità offerti ha permesso a Betsoft di fidelizzare una numerosa clientela, servendo un'ampia varietà di operatori di gioco sia in Europa che nel resto del mondo, in particolare sul continente americano. Il portale di StarCasino offre una varietà impressionante di nuove slot machine per entusiasmare gli appassionati di giochi online.
Anche Starcasino ha da poco iniziato a puntare sulle slot machine targate Isoftbet. Sulla piattaforma è possibile trovare numerose slot online, il cui tema è stato tratta da film o cartoni, come ad esempio Alice in Wonderland, Jackpot Rango, Rambo o Basic Instinct. Chi volesse provare questi giochi potrà anche usufruire di un bonus di benvenuto unico tra le piattafome di gambling. Sul primo deposito, infatti, si avrà diritto a un bonus pari al 125% e 50 giri gratis sulle slots Starburst. Per giocare con soldi veri alle slot machine di questo provider, consigliamo di consultare i casino che offrono i giochi Betsoft.
Con questo, il giocatore avrà la stessa esperienza indipendentemente dal dispositivo utilizzato. Per quanto riguarda gli aspetti più tecnici, il gioco ha un'interfaccia intuitiva. Tutto funziona correttamente, senza crash o bug, sia su computer che su smartphone.
Forniamo una versione demo che ti consente di provare il gioco senza alcun impegno finanziario. Se dovessi incontrare dei problemi di caricamento, riprova a fare il refresh della pagina. In questo titolo, i simboli svolgono un ruolo cruciale, fungendo da principali motori della narrativa del gioco e delle potenziali ricompense.
Nonostante queste novità, il gioco conserva una struttura simile ai titoli precedenti, una scelta che, sebbene possa limitarne l'impatto innovativo, assicura una certa familiarità per i giocatori affezionati. Questi ultimi iniziano con moltiplicatori da 20x, aumentando significativamente le potenziali vincite. Inoltre, i giocatori possono attivare la modalità Ante Bet, incrementando la scommessa del 25% per raddoppiare la frequenza di comparsa dei simboli scatter, facilitando così l’accesso ai giri gratuiti. Nel gioco Sweet Bonanza 1000, l’emozione raggiunge il culmine con l’attivazione dei free spin.
Content
Ma non tutti sanno dove trovare questo gioco d’azzardo, che è diventato un classico tra i giocatori online. Ecco alcuni siti dove potrai giocare a Plinko e divertirti con amici e familiari. In sintesi, Plinko è un gioco divertente e strategico che offre la possibilità di plinko casino vincere veri soldi e premio. La sua funzionalità e le caratteristiche lo rendono un gioco unico e appassionante, che è sicuramente degno di essere giocato.
Questi codici esclusivi possono arricchire la tua esperienza Plinko con crediti extra e promozioni speciali. Grazie a queste versioni avanzate, il plinko game online continua a evolversi, offrendo ai giocatori un mix perfetto tra nostalgia e nuove funzionalità digitali. Plinko casino permette di scommettere con denaro reale o criptovalute, offrendo l’opportunità di ottenere vincite reali. Questa caratteristica aggiunge ulteriore emozione al gioco e lo rende particolarmente attraente per i giocatori. Plinko, un gioco conosciuto da molti grazie al programma televisivo "The Price is Right", ha trovato una nuova dimensione nel mondo dei casinò online.
I siti web dove giocare a Plinko sono molti, ma alcuni sono più sicuri e più popolari degli altri. I migliori siti web per giocare a Plinko sono quelli che offrono una vasta gamma di opzioni di scommessa, un’ampia gamma di piattaforme e un’alta qualità di grafica. Plinko è un gioco di azione e strategia, poiché il giocatore deve pianificare i suoi colpi per ottenere il massimo guadagno.
Il giocatore può scegliere di lanciare una o più palline alla volta, e il premio associato alla casella in cui la pallina cade è il suo. Plinko è un gioco d’azzardo di origine americana, creato negli anni ’80, che ha conquistato il mondo con la sua semplicità e la sua immediatezza. Il gioco è stato creato negli Stati Uniti negli anni ’80 e ha rapidamente conquistato la popolarità grazie alla sua semplicità e alla sua facilità di giocare.
Il Plinko è un gioco che si vince veramente, ma è importante giocare con saggezza e non dimenticare di avere un budget per i propri spese. In questo modo, puoi goderti il gioco e aumentare le tue possibilità di vincita. Ricorda che, per giocare Plinko, devi essere maggiore di 18 anni e rispettare le leggi locali relative ai giochi d’azzardo. Inoltre, è importante leggere e accettare le condizioni generali di servizio del sito prima di iniziare a giocare. Il gioco offre diverse opzioni di scommessa, permettendo ai giocatori di scegliere il livello di rischio che preferiscono.
Plinko è un gioco di sorte che consiste nell’individuare la posizione della pallina che cade sulla superficie del tavolo. Il gioco è composto da una serie di caselle numerate e colorate, e il giocatore deve scegliere la casella dove vuole far cadere la pallina. La pallina cade attraverso un sistema di canali e gabbie, e il giocatore vince se la pallina atterra in una casella con un premio. Le recensioni del Plinko sono state positive, con molti giocatori che hanno vinto somme importanti giocando al Plinko. Con la giusta strategia e una buona dose di fortuna, è possibile vincere somme importanti giocando al Plinko. Questo gioco di azione e strategia è stato creato negli anni ’80 e da allora è diventato un classico tra i giocatori di slot machine e di giochi di azione.
Se preferisci giocare in un sito internazionale, puoi provare il Plinko su siti come Betsson e Unibet, che offrono una vasta gamma di giochi e slot machine, tra cui Plinko. Inoltre, questi siti offrono anche bonus e promozioni per i nuovi giocatori, come ad esempio bonus di benvenuto e bonus di deposito. Se sei in Italia, puoi giocare Plinko su siti come Sisal, Snaitech e Lottomatica, che offrono una vasta gamma di giochi e slot machine, tra cui Plinko. Il gioco Plinko è un fenomeno del mondo online che ha conquistato milioni di giocatori in tutto il mondo.
Content
DuckyLuck doesn’t currently have a gambling license, which is hardly ideal. I would feel better if they added one, but the site’s reputation and history so far suggest there’s no reason to worry about that. Once sent, we also suggest speaking with live support to have them confirm that the documents have been received. To have your withdrawals approved, DuckyLuck requires you to go through KYC verification. It’s important to note that withdrawals are approved on weekdays only, between regular working hours. Thus, some withdrawals are ducky luck approved faster or slower depending on when you make your request.
With over 350 gaming options from Betsoft and Rival Gaming, including live dealer games, player entertainment options remain extensive. What’s cool about Ducky Luck is their “Ducky Bucks Rewards” program, which focuses on rewarding loyal players with perks, unlike some other sites that focus mainly on newcomers. Regulars can enjoy bonuses and rewards without worrying about missing out after their first deposit. They also offer great deposit bonuses, especially if you’re comfortable with higher playthrough requirements, which can be a fun challenge if you’re a regular player.
DuckyLuck offers a variety of banking options, making it easy for players to deposit and withdraw funds. With 13 deposit methods and 5 withdrawal options available, including credit/debit cards and cryptocurrencies, players can choose the most convenient method for their transactions. Ducky Luck Casino offers a wide selection of games including slots, table games, and live dealer games. After careful review, I deemed that the 2023-launched Ybets Casino provides a secure gambling site aimed at both casino gaming and sports betting with cryptocurrency. Its standout welcome bonus is among the best available, drawing in many new players and allowing them to explore 6,000 games from 50 studios with an enhanced bankroll.
While these games are popular, the RTP percentages are relatively low, with all of them below 95%. Compared to industry standards, where top slots often have an RTP of 96% or higher, this suggests a higher house edge. With these concerns, you should caution and consider alternative online casinos that are properly licensed and have a positive reputation for fair play and reliable payouts. On Trustpilot, Ducky Luck Casino has a bad rating of 1.4 out of 5 stars based on 160 reviews.
You can access every game from your mobile device, including live dealer options. As is the standard across online casinos, DuckyLuck requires new players to provide items like an email, username, password, date of birth, and phone number. During my DuckyLuck Casino review, I found 14 video poker games, many from developer Rival Gaming.
